Toldi a hetedik osztályban

Toldi_hetedikes_sav

Manapság nagyon elterjedtek az interaktív előadások, az interaktív könyvbemutatók, és most már az interaktív magyarórák is egyre gyakoribbak. A múlt hónapban Arany János Toldi című művét tanulmányoztuk, Puskel Tünde Emese tanárnő magyarázataival kísérve. Miután az első énekeket alaposan végigelemeztük, a tanárnő egy különös ötlettel állott elő: dramatizáljuk önállóan a Toldit. 

Hat csoportra osztotta fel az osztályt, majd mindegyik csoportból egy jelentkező húzott egy cetlit, amelyre rá volt írva, hogy melyik éneket kell dramatizálnia a társaival együtt. Az előadás műfaja lehetett pantomim, paródia, de akár mesélővel vagy narrátorral is jelenet formájában fel lehetett eleveníteni a történetet. A kidolgozásra szánt idő egy hét volt. Minden csapat serényen dolgozott, hiszen mindenki számára a tét a legmagasabb jegy volt. Amíg mi a kiválasztott ének előadásán gondolkoztunk, a tanárnő megszervezte a „bemutatót” a díszteremben.

Március 18-án, szerdán egy rövid főpróba után mind a hat csoport bemutatta azt, amivel az előző héten át szorgalmasan készült. Nagy volt a sürgés-forgás, kis smink, kalap, kendő, apró kellékek is előkerültek. Ötletesebbnél ötletesebb jelenetek születtek, lányok, fiúk felváltva elevenítették fel jó Toldi Miklós történetét. A nézőtéren ott ült teljes létszámban a VI. B osztály, a zsűriben pedig Horváth Csaba vallástanár és Puskel Tünde Emese magyartanárnő is. Előadás végén a hatodikos diákok rangsorolták az egyes jeleneteket, valamint megválasztották a legjobb Toldi-előadót. Mindenki nagyon jól érezte magát a próbák alatt, valamint a bemutatón is, ráadásul alaposan el is sajátítottuk az előadott művet. Végezetül a tanárnő valamennyi csapat munkáját megdicsérte, és minden előadót egy-egy tízessel jutalmazott.