A Zrínyi Ilona Matematikaverseny eredményhirdetése

Zrinyi_dijkiosztas_2015_sav

Március 10-én, kedd délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád terme szinte kicsinek bizonyult, amikor a Zrínyi Ilona Matematikaverseny eredményhirdetésére került sor. Minden évfolyamról 6 diák, a líceumból pedig (a kisebb részvételi arány miatt) minden első helyezett jutalmat kapott. Összesen 46 diák kapott elismerést. A díjazottak listáját ITT tekinthetjük meg. 

Kedden az is kiderült, hogy kik azok, akik meghívást kaptak Pécsre, a verseny döntőjére: a másodikos Rudolf Barnabás Joel (tanítója Kurunczi Enikő), az ötödikes Back István Levente, illetve a hatodikos Mészár Anna Orsolya (tanáruk Spier Tünde), mindhárman a Csiky Gergely Főgimnázium tanulói. A harmadikos Almási Kristóf (aradi Neuman Fivérek Általános Iskola, tanítója Bálint Erika) és a negyedikes Komori Viktória (Csiky Gergely Főgimnázium, tanítója Khell Levente) a marosvásárhelyi Brenyó Mihály Matematikaversenyen képviselheti megyénket. Ugyancsak a zrínyis eredmények alapján a szegedi Makkosházi Matematikaversenyen április 20-án a következő diákok vehetnek részt: a hetedikes Spir Rebeka Petra (tanára Czeglédi Csilla), a nyolcadikos Kurunczi Viktória (tanára Spier Tünde), Kutnik Andrea Virág (tanára Spier Tünde), Farkas Zsófia (tanára László Anetta), mind a négyen a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve a hetedikes Kecskés Tamás (Pécskai 2-es számú Általános Iskola, tanára Varga Ibolya) és az ötödikes Kovács Márk (aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, tanára Budacsek Terézia).

Az idei szervezést nagyon megnehezítette a tanügyminisztérium azon döntése, miszerint nem lehet olyan versenyt szervezni az iskolákban, amiért a diák részvételi díjat fizet. Az önzetlen támogatások révén viszont sikerült mind a diákokat, mind az őket felkészítő pedagógusokat jutalmazni. A támogatók listáját IDE kattintva tekinthetjük meg.

Kívánunk a diákoknak és a pedagógusoknak sok sikert az előttük álló versenyekhez!

Egy kis zelítő a Makkosházi feladattipusból: VI. osztályos feladatok // Megoldás.

[Fotó: Ilona János]