Nethuszárok Neumann-naplója – Március 3., kedd – Információbomba

Neumann_naplo_kedd_sav

Fárasztó Pihentető éjszaka után még fárasztóbb nap következett. A 8 órai reggeli után a múltba utaztunk, Magyarország történelmével ismerkedtünk a Magyar Nemzeti Múzeum falain belül. Először a honfoglaló magyarokról és az államalapításról tekintettünk meg egy kiállítást, majd a múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc (gróf Széchenyi István édesapja) életéről meséltek nekünk. Ezután az 1848–49-es forradalom eseményeihez kötődő részlegre látogattunk el, többek között a vértanúk fejfájának néhány darabját, illetve Batthyány Lajos átlőtt mellényét néztük meg. Végül kijöttünk a Nemzeti Múzeumból, és… Rudolf Péterrel, Haumann Péterrel, Reviczky Gáborral és más híres magyar színészekkel találkoztunk (jó na, közvetlenül mellettük lehettünk), őket fényképeztük. Merthogy épp ma, épp akkor, épp ott volt a Kossuthkifli című új magyar filmsorozat (rendező: Rudolf Péter) készítőinek sajtótájékoztatója, sajtófotózása. Ééés hát mi is picit hozzácsapódtunk a sajtófotósok csapatához, elvégre miért is ne. (A Kossuthkifli első részét március 15-én láthatjuk majd a Duna Televízión.)

A múzeum után egy rövid (és szeles) Duna-parti séta következett, majd következett a kockák számítógép iránt érdeklődők egyik várva várt programpontja, mégpedig látogatás a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán. Neumannos vendéglátóinkkal együtt három csoportra oszlottunk, különböző érdekes kísérleteket mutattak be nekünk, például a villám jelenségével kapcsolatban. Faraday-kamrába is bújhattunk a magasfeszültségű tanár bácsik jóvoltából, némi villámot bocsátottak ránk, és kibírtuk. Sőt, meg se éreztük. Processzorvezérlésű játékautókat mutattak be, amelyek a beléjük épített szenzorokkal automatikusan követték a földre ragasztott fekete csíkot és sok más trükköt tudtak, majd az egyetem néhány nagyobb projektjét mutatták be nekünk. Végül egy másik épületben a nyomtatott huzalozású lemezek készítését mutatták meg nekünk, lelkes alapossággal. Szóval tényleg nagy „információbombát” dobtak ránk, amire azonban sokáig fogunk emlékezni. Kései estebéd zárta a napot, ami után szabad programot kaptunk. Szigorúan csak este 10-ig.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Csomós Roland, Ilona János, Zsámbok Zoltán]

« A 2 »