Eközben a kisfilmesek…

Kisfilmfestival_2015_februar_sav

…Javában dolgoznak a kisfilmjeiken. Konkrétan: február 17-én, kedden volt a III. Bánsági kisfilmfesztivál aradi résztvevőinek második megbeszélése. Amelynek keretében a leendő kisfilmek portréalanyainak kiválasztására, illetve szerkesztési és technikai alapfogalmak tisztázására került sor az első emeleti informatikalabor meghitt(en zümmögő gépeinek) miliőjében. 

Először valamennyi résztvevő röviden ismertette, hogy ki az az ismert személyiség, akiről portréfilmet fog készíteni. Nem, nem, ne is kérdezzétek, mert nem áruljuk el a kisfilmek témáját. Ez mostantól hétpecsétes titok, majd csak júniusban, a nyilvános bemutatón fog kiderülni. (Hja, kérem, a hollywoodi szuperprodukcióknál sem árulják el előre a film cselekményét, még szép.)

A temesvári Szórvány Alapítvány (a kisfilmfesztivál meghirdetője) az aradi csoport tagjainak is eljuttatta az igényes kivitelezésű Bánsági Magyar Panteon című szépen illusztrált kötetet, amelybe bátran belelapozhattak a keddi tevékenység résztvevői.

Ezután két állandó segítőtársunk, Pálfi Kinga televíziós szerkesztő és László Ferenc operatőr adott hasznos tanácsokat a diákoknak a videókamera kezelésére, a fénybeállításokra stb. vonatkozólag. Igazi műhelyhangulat, nyitott párbeszéd alakult ki a foglalkozás szűk órácskájában, amelynek végén a további lépéseket rögzítettük.

Sajnálatos tény, hogy szubjektív okokból Kecskés Márk visszalépett a kisfilmes csoportból, amely így 9 taggal folytatja a tevékenységet.