Helyesírás Sepsiszentgyörgyön [Eredmény-linkkel kiegészítve]

Implom_2015_orszagos_sav

Január 29–31. között rendezték meg az Implom József Helyesírási Verseny országos szakaszát a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumban. A megyei szakasz eredményei alapján négy tanuló jutott tovább erre a szakaszra: Cara Alessio, Ilona Eszter (XI. A), Ilona Judit és Siska-Szabó Lehel (X. A). 

Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtökön, hajnali négykor, még félálomban összegyűltünk az állomáson (Alessio betegség miatt nem tudott részt venni a versenyen), és Czeglédi Csilla kísérő tanárnővel együtt megpróbáltunk a jó vonatra felszállni. Amikor ez sikerült, fellélegeztünk, és rögtön el is aludtunk, már amennyire az egy vonatban ülve lehetséges. Brassóba érve átszálltunk a sepsiszentgyörgyi vonatra, majd az ottani állomástól a városban való bolyongást elkerülve eltaxiztunk a főgimnáziumhoz. Korai érkezésünk a szervezőket kicsit váratlanul érte, így miután elfoglaltuk szobáinkat az iskola bentlakásában, gyors városnézésre indultunk, meglátogatva egy könyvesboltot is. Este (bár mondhatnám, hogy meleg, de tulajdonképpen) hideg vacsorával vártak minket, ami után fáradtan nyugovóra tértünk.

Másnap reggel (a szobatársaink zajongására ébredve) felkészültünk a versenyre, majd reggeli után a megnyitóra igyekeztünk, ahol köszöntötték az összegyűlt diákokat és tanárokat. Miután minden versenyző kihúzta az azonosító kódszámát, már mehettünk is a kijelölt tantermekbe, hogy kezdetét vegye a verseny. Első próba a tollbamondás volt, ami annyiban különbözött a megyei szakasztól, hogy ezt hangfelvételről hallgattuk. Ezután következett a megyei szakaszhoz hasonló típusú feladatlapok kitöltése. A versenyszabályzat szerint legalább egy órát el kellett hogy töltsünk a feladatokkal, de tekintettel arra, hogy mindenki megoldotta őket 30-40 perc alatt, kénytelenek voltunk fél órát unatkozni. Verseny után megebédeltünk, majd a szobákba mentünk egy kicsit pihenni. A program még folytatódott volna, de mi aznap délután hazaindultunk, hogy a verseny és a hosszú út fáradalmait saját ágyacskáinkban pihenhessük ki.

Mivel az eredmányhirdetést nem vártuk meg, nem tudjuk, hány pontot értünk el a versenyen, de reméljük, ez is hamar ki fog derülni.

Frissítés: már ki is derült. IDE kattintva tekinthetjük meg az eredmények listáját.