Eközben az infoteremben!…

Hardverdiagnosztika_2014_sav

Folyik a munka! És nem csak elméleti síkon, hagyományos leckék, illetve hagyományos gyakorlatok alapján, hanem élesben, hardverdiagnosztika formájában is.

Amint az a nyitóképen és a lenti galériában is látszik, a IX. A osztály tanulói néhány napja (egész pontosan november 21-én) komoly feladatot kaptak: számítógépeket kellett hogy szétszedjenek, az alkatrészek típusát, jellemzőit kellett hogy minél pontosabban meghatározzák, végül pedig minden alkatrészt vissza kellett hogy szereljenek, mégpedig úgy, hogy a gép újra működőképes legyen. Mindezt röpke másfél óra alatt. Hm! 

Négy csoportban dolgoztak, minden csoportnak volt egy felelőse, s mindegyik csoport egy-egy kiszuperált, de még működő gépet kellett hogy „felboncoljon”, majd pedig „visszavarrjon”. A lapon kapott kérdések egy részét (processzor, alaplap, memória, videokártya pontos típusa, jellemzői) még a gép szétbontása előtt, a rendszerparaméterek ellenőrzésével megválaszolhatták, a többire viszont (merevlemez, optikai lemezmeghajtó, tápegység paraméterei, gyártója, becsült ára stb.) a kiszerelt alkatrészek tanulmányozása után adhattak csak választ. Közben természetesen használhatták az internetet, illetve az órai jegyzeteket is.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a hardverdiagnosztika eredményes volt. A IX. A-sok komolyan vették a feladatot, pontos és részletes válaszokat adtak a kérdésekre, s nem utolsó sorban ügyesen bántak a „szikével”, azaz a csavarhúzóval is. Bár a négy csoportból csak kettőnek sikerült mindjárt az összeszerelés után beindítani a számítógépet, de a másik két csoport is jól dolgozott, gépük egyszerű kábelcsatlakozási hiba miatt nem reagált azonnal az „újraélesztésre”.

Bár hosszú még az út egy számítástechnikai cégnél való esetleges alkalmazásig :), de a szerzett ismeretek és készségek mindenképpen hasznosak lehetnek akár az otthoni számítógéphibák megfigyeléséhez, kiküszöböléséhez is. 

Hardverdiagnosztikai gyakorlatot már a tavalyi IX. A-sokkal is végeztünk. Az alábbi fotók az ő munkaórájukon készültek, idén januárban.