Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n

Hosszu_hetvege_Kolozsváron_sav

A XII. A 5 tanulója és osztályfőnöke, Páll Mária biológiatanár, aki szintén Kolozsváron végzett, lehetőséget kapott, hogy november 14–16. között, egy hétvége erejéig meglátogassa a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemet, betekintést nyerve az egyetemi életbe.

Az ország különféle részéről érkezett 210 végzős diák szabadon választott egyetemi előadásokon vehetett részt. Volt, aki biológiára, volt, aki filozófiára ment, és akadt olyan is, aki matematika és informatika előadásra ült be. A hétvége folyamán interaktív foglalkozások is várták az érdeklődő diákokat, mint például a földtani intézet bemutatója, ahol a diákok ásványokat vizsgáltak, vagy a földrajzi intézet programja, ahol a diákok GPS segítségével kutatták fel Kolozsvár központját. A résztvevő csikysek sok-sok élménnyel gazdagodtak, ezekről ők maguk számolnak be. 

„Számomra meglepően jól sikeredett ez a hétvége. Pénteken két filozófiai előadást hallgattam meg: az első a tulajdonképpeni filozófiai gondolkodásról szólt, a második pedig a szerelem filozófiájáról. Mindkettő esetén szerettem volna, ha 30 percnél tovább tartanak. Szombaton megismerkedtem a geológia világával. Dr. Silye Lóránd bemutatta nekünk az óriási és a parányi őslényeket, és azt is elmondta, hogy hol és hogyan lehet vagy lehetett őket megtalálni. Mikroszkóppal vizsgáltuk a parányi őslényeket, majd később különböző ásványokat is. Ajándékba kaptunk egy darab muszkovitot is. Este a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Vidéki jegyesek című előadást tekintettük meg, ami nagyon elnyerte a tetszésemet. Vasárnap egy csodálatos városnézésen vettünk részt, majd hazaindultunk. Nagyon élveztem ezt a hosszú hétvégét és rájöttem arra, hogy a geológia egy rendkívül érdekes tudományág.” (Demeter Márk Cristopher)

„Pénteken Dr. Fenesi Annamária fajvédelmi programokról szóló előadásán vettem részt, ahol többek között a kancsókával is megismerkedtem. Szombaton Dr. Markó Bálint Mikrokozmosz: élet egy csepp vízben, egy szippantásnyi levegőben című interaktív óráján vettem részt, ahol mikroszkóppal vizsgáltunk egysejtűeket. Ezek után egyetemisták kíséretében a botanikus kertet látogattuk meg, délután pedig a KMDSZ szervezésében az egyetem udvarán ismerkedési játékokat játszottunk. Az esti színházi előadás is nagyon tetszett. Nagyon jól éreztem magam, és hamar eltelt ez a hétvége.” (Rostás Szandra)

„Pénteken két előadást tekintettem meg: az első egy informatikai előadás volt, ami a mesterséges intelligenciáról szólt, a második pedig egy filozófiai előadás, melynek fő témája a szerelem volt. Szombaton a Magyar Földrajzi Intézet programjain vettem részt, ahol először egy GPS segítségével kellett hogy felkutassuk Kolozsvár híresebb épületeit, majd az itt szerzett információkról és a mentális térképekről beszélgettünk Máthé Csongorral, az egyetem tanárával. Este a Vidéki jegyesek című előadást néztük meg, ami nagyon tetszett. A hétvége gyorsan eltelt, és még szívesen maradtam volna néhány napot.” (Máthé Emese)

„Ezen a hétvégén rengeteg élménnyel gazdagodtam. Megismertem Kolozsvárt, persze csak egy picinyke részét, és megtudtam, hogy milyen is az, amikor az úgymond »kisvárosi« diák bekerül a »nagyvilágba«. Az előadások és a foglalkozások nagyon érdekesek és kreatívak voltak, és a társaság is szórakoztató volt. Ez a hétvége megerősített abban, hogy biztosan tovább akarjak tanulni, hiszen a látottak és az élmények alapján az egyetemi évek lehetnek az életem legszebb és legeseménydúsabb évei.” (Szabó Izabella)

[Fotó: Páll Mária, Rostás Szandra]