Az Aradi zászlóalj eredményes szereplése Szegeden

Aradi_zaszloaljOktóber 17-én a szegedi Tisza-parti Általános Iskolában lezajlott Görgey Artúr Történelemversenyen, amelyet idén immár hatodik alkalommal rendeztek meg, 56 csapat mérte össze erejét és tudását. A verseny témája az első világháború (más néven a „Nagy Háború”), különösképpen az olasz front („Isonzói csaták”) volt.

A napi program szerint a résztvevők megtekinthették a város nevezetességeit, többek között a Dóm teret, a Kárász utcát és nem utolsó sorban a Doberdói Fát, amit az olaszok Elhagyatott Fa néven emlegetnek. 

A küzdelem délután zajlott le, a csapatok a változatos versenyfeladatok megoldására kerek egy órát kaptak. Ezután a versenyzők szem- és fültanúi lehettek Dr. Stencinger Norbert érdekfeszítő történelmi előadásának és a Matus Mihály által megszólaltatott tárogatónak is.

Ezután került sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra is. A verseny résztvevői értékes könyvjutalommal térhettek haza. Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium csapata, az Aradi zászlóalj idén is kitűnő eredményt ért el. A 4. helyezést elért csapatot a nyolcadikos Balogh Fábián, Bíró Endre, illetve Kurunczi Viktória alkotta. Köszönjük felkészítő tanárunk, Muntean Tibor munkáját és kitartását.