Fiatal helytörténészek találkozója a Csikyben

Helytorteneti_dolgozatok_sav

Október 3-án, pénteken, helytörténetet kedvelő 5–8. osztályos diákok találkoztak a Csikyben. A résztvevők Arad megyéből – Ágyáról, Erdőhegyről, Kisiratosról, Pécskáról, Nagyzerindről, Simonyifalváról, illetve Aradról – érkeztek. Az eseményt Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója nyitotta meg, s beszédében Márki Sándort mutatta be, aki 1877 és 1886 között Aradon élt, és már 14 éves korában történelmi témájú cikkeket írt. Az eseményen részt vett Király András államtitkár is, aki az egybegyűlteket köszöntötte, s azt kívánta, hogy ez az összejövetel hagyománnyá váljon. 

Ezután a diákok bemutatták dolgozataikat, amelyek a településükhöz kapcsolódott. Az Ágyáról érkezett diákok az egyház és az iskola történetét mutatták be. A csikys diákok a koleráról és annak a csatornázási rendszerre tett hatásáról beszéltek, az 1830-as években okozott sok megbetegedésre utalva. Az erdőhegyiek Fáy Szerénáról, az ott született, s híressé vált színésznőről készítettek előadást, aki még a bécsi színházban is fellépett. A kisiratosiak a helyi kollektivizálást mutatták be, amely a mai napig mély nyomot hagyott sokak életében. A pécskaiak elsőként a híres pécskai kenyérről beszéltek, amelynek pontos receptje már feledésbe merült. Ezek után a helyi iskolaépítést és Magyarpécska híres személyiségeit mutatták be: Kálmány Lajos folklórkutatót (1852–1919), Nagy Oszkár festőt (1893–1965), valamint gróf Klebelsberg Kúnó politikust és oktatót (1875–1932). A nagyzerindiek Egyház és oktatás Nagyzerénden és Feketegyarmaton címmel a templom és az iskola történetét mutatták be. Az előadások sorát a simonyifalviak zárták, falujuk rövid történetével.

Az előadások anyagát a Szabadság-szobor Egyesület adta ki Emlék a szülőföldről címmel, Lehoczky Attila történelemtanár szerkesztésében, így azok is elolvashatják az értékes munkákat, akik nem vehettek részt a találkozón. A helytörténeti írások nagyon érdekesek voltak, akinek felkeltette érdeklődését és szeretne többet megtudni az Arad megyei települések történelméről, kikölcsönözheti a kiadványt iskolánk könyvtárából. Érdemes megnézni, milyen komoly munkát végeztek a megyei gimnazisták.

[Fotó: Bortoș Júlia]