Iskola másként – detektív szemmel

detektivregeny_nyoman_sav

Az Iskola másként hét rendezvényeinek sorában a IX. A osztály április 16-án, kedden A detektívregény nyomán című előadáson vett részt, melyet dr. Zabán Márta, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, iskolánk egykori tanítványa tartott. Másfél óra erejéig betekintést nyerhettünk a detektívregények világába, megismertük Edgar Allen Poe romantikus költőt, aki A Morgue utcai kettős gyilkosság című művével teremtette meg ezt az epikus műfajt 1841-ben.  Folytatás

Iskola másként – kreatív keresztút a nagyhéten

kreativ_keresztut_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium I. emeleti folyosója keresztúttá alakult át az Iskola másként hetére, amely idén épp a nagyhétre esett. Imahelyként és egész heti kiállításként is működött e keresztút. A két vallástanár, Back Mária és Vékony Zsolt József már előtte való héten, péntek délután stációépítéssel foglalatoskodott, hogy hétfő reggelre minden kész legyen.  Folytatás