Aradi irodalomkedvelők, figyelem!

szabadkai_udvari_kamaraszinhaz_plakatMárcius 23-án, szombaton 17 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében egy különleges előadásra kerül sor. Az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadását láthatja a közönség. A belépés díjtalan, de a szervezők jótékony célból gyűjtést szerveznek az erdőhegy-kisjenői Gyermekek Biztonságban nevű gyermekotthon javára. Az adományt iskolánk diákjai fogják eljuttatni hittantanáraik kíséretében.  Folytatás

Március 8., a tanáriban is

2019_marcius_8_sav

Pénteken, március 8-án, nagyszünetben a Csiky Gergely Főgimnázium tanári szobájának asztalán szokatlanul sok virág sorakozott. Tanárnő kollégáink nemcsak a diákoktól kapott nőnapi csokroknak, cserepes virágoknak örvendhettek, hanem Vékony Zsolt József protestáns vallástanár rövid köszöntője után a férfi társaik is átnyújtottak nekik egy-egy szál vörös szegfűt, egy-egy ölelés kíséretében. Ahogy azt illik, s ahogy azt az alábbi képeken is láthatjuk.

[Fotó: Ilona János]

« 1 A 2 »

Versenyvizsga főtitkárnői állásra

felhivasA Csiky Gergely Főgimnázium versenyvizsgát hirdet főtitkárnői állásra. Az írásbeli vizsga március 28-án 10 órakor, a gyakorlati pedig ugyanaznap, 13 órakor lesz.

Az érdeklődők a csatolt hivatalos hirdetésben (IDE kattintva) megtalálhatják a vizsgához szükséges feltételeket, könyvészetet, de érdeklődni lehet munkanapokon 9:00 és 15:00 óra között a 0257-210002 telefonszámon vagy személyesen az iskola titkárságán is.