Versenyvizsga főtitkárnői állásra – módosított időpontban

felhivasAhogy azt korábbi hirdetésünkben közöltük, a Csiky Gergely Főgimnázium versenyvizsgát hirdet főtitkárnői állásra. Objektív okokból ennek módosult az időpontja. Eszerint a jelentkezés leadásának időpontja április 2., az írásbeli vizsga április 10-én 10 órakor, a gyakorlati pedig ugyanaznap (április 10-én), 13 órakor lesz.

Az érdeklődők a csatolt hivatalos hirdetésben (IDE kattintva) megtalálhatják a vizsgához szükséges feltételeket, könyvészetet, de érdeklődni lehet munkanapokon 9:00 és 15:00 óra között a 0257-210002 telefonszámon vagy személyesen az iskola titkárságán is.

Természettudományos és művészeti tábor tehetséges diákoknak

meta_2019_tabori_plakat_kisebbA Messzehangzó Tehetségek Alapítvány térítésmentes tehetséggondozó nyári tábort szervez V–VIII. osztályos diákoknak 2019. július 14–20. között. A Természettudományos és Művészeti tábor helyszíne: KEFAG Vackorvár Erdei Iskola, Kecskemét – Hetényegyháza (honlap). 

   Tovább…

Apáthy István Felvételi Tantárgyverseny

apathy_verseny_plakat_sav

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete Apáthy István Felvételi Tantárgyversenyt szervez Biológia, valamint Ökológia és természetvédelem szakokra XII. osztályos tanulóknak és érettségi vizsgával rendelkezőknek 2019. március 23-án, szombaton, 11 és 14 óra között Kolozsváron, a Mikó-kerti Zoológia épület (Clinicilor 5-7) Gerinctelen állattan előadótermében (első emelet, SZN terem). 

   Tovább…

Aradi irodalomkedvelők, figyelem!

szabadkai_udvari_kamaraszinhaz_plakatMárcius 23-án, szombaton 17 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében egy különleges előadásra kerül sor. Az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadását láthatja a közönség. A belépés díjtalan, de a szervezők jótékony célból gyűjtést szerveznek az erdőhegy-kisjenői Gyermekek Biztonságban nevű gyermekotthon javára. Az adományt iskolánk diákjai fogják eljuttatni hittantanáraik kíséretében. 

   Tovább…

Március 8., a tanáriban is

2019_marcius_8_sav

Pénteken, március 8-án, nagyszünetben a Csiky Gergely Főgimnázium tanári szobájának asztalán szokatlanul sok virág sorakozott. Tanárnő kollégáink nemcsak a diákoktól kapott nőnapi csokroknak, cserepes virágoknak örvendhettek, hanem Vékony Zsolt József protestáns vallástanár rövid köszöntője után a férfi társaik is átnyújtottak nekik egy-egy szál vörös szegfűt, egy-egy ölelés kíséretében. Ahogy azt illik, s ahogy azt az alábbi képeken is láthatjuk.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »

Versenyvizsga főtitkárnői állásra

felhivasA Csiky Gergely Főgimnázium versenyvizsgát hirdet főtitkárnői állásra. Az írásbeli vizsga március 28-án 10 órakor, a gyakorlati pedig ugyanaznap, 13 órakor lesz.

Az érdeklődők a csatolt hivatalos hirdetésben (IDE kattintva) megtalálhatják a vizsgához szükséges feltételeket, könyvészetet, de érdeklődni lehet munkanapokon 9:00 és 15:00 óra között a 0257-210002 telefonszámon vagy személyesen az iskola titkárságán is.