Csikyesek a legjobbak között

aradi_kozosseg_jutalmazas_savNovember 3-án, pénteken este az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban ünnepélyes keretek között különleges díjazásra került sor. „Az aradi közösség jutalmazza a tehetségeket” címszó alatt az Aradi Szent Márton Egyesület pénzjutalmat, táborozási meghívást osztott ki nagyon sok tehetséges diáknak.

Ennek az akciónak már hagyománya van. Először tavaly szervezték meg az ünnepséget, amelyen olyan diákokat díjaztak, akik az azelőtti iskolai év folyamán kiemelkedő eredményt értek el valamilyen országos szintű versenyen. 

   Tovább…

Drogról és újraélesztésről – Vöröskereszt-bemutató a Csikyben

voroskereszt_oktatasNovember 3-án, pénteken a IX. A, a XI. A és a XII. C osztály diákjai a Román Vöröskereszt Arad Megyei Szervezetének bemutatóján vettek részt, melyet Cuvineanu Judit, a szervezet igazgatója szervezett.

Előbb a drogokról hallgattunk meg egy rövid előadást Bâşca Florin, a Drogmegelőzési Központ tagja részéről. Közben egy olyan szemüveget is kipróbálhattunk, mely a drogok által keltett érzést modellezi. A földre helyezett papírlapokon kellett hogy lépkedjenek a jelentkezők, előbb szemüveg nélkül, majd a szemüveget felvéve. Másodjára bizony nagyon nehéz volt eltalálni a papírlap-szigeteket. 

   Tovább…