REFO500 kissé fiatalosan

reformacio_500_sav

Irodalmi és történelmi szempontból 2017-ben több fontosabb évfordulót is ünneplünk. Az évfordulók sorából kiemelkedik a Reformáció 500. jubileuma. A protestáns egyházakban rendezvények egész sorozatára kerül sor. Arad megyében is már több kisebb-nagyobb méretű Reformáció 500-as ünnepséget, rendezvényt tudhatunk a hátunk mögött. 

   Tovább…

Aradi Magyar Költészet Napja

aradi_magyar_kolteszet_plakat_kisebbA Pro Move Arad Egyesület az aradi születésű Tóth Árpád halálának (1928. november 7.) évfordulója alkalmából szervezi meg az Aradi Magyar Költészet Napját november 8-án, szerdán 17 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében.

A megemlékezésen és előadáson szavalat hangzik majd el, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör vezetői és tagjai a költő emlékének ápolásáról beszélnek, dr. Bakó Endre debreceni irodalomtörténész, több Tóth Árpád-tanulmány és a Tóth Árpád a debreceni porban c. dokumentumriport szerzője pedig a költő munkásságáról és hajdúvárosi éveiről tart előadást.

A rendezvény főtámogatója az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.

rmdsz_communitasA szervezők számítanak minden irodalombarát érdeklődő szíves jelenlétére!