RMDSZ-pályázat a szórványoktatás támogatására

communitas_logoA Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából a szórványtelepülésekről származó vagy szórványoktatásban tanulók, illetve a szórványban oktató pedagógusok támogatására, amennyiben a magyar tannyelvű oktatás (0-XII. osztály) résztvevői. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg. 

   Tovább…

ADY ENDRE pályázati felhívás a 2017–2018-as tanévre

ady-logo-2017-2018Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából (az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja keretében) az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács nyílt pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására a 2017–2018-as tanévben. 

   Tovább…

Pedagógusnap – Ünnep, díjazás, zene

pedagogusnap_2017_sav

Ha október eleje és Arad, akkor ünnepi hangulat. Az Aradi Magyar Napok számos rendezvénye nagyon jó alkalmat adott arra, hogy a helyi magyarság többször is találkozhasson. Október 2-án a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében az Arad megyei pedagógusoknak volt alkalmuk az ünneplésre. 

   Tovább…