Turizmus szakosok, figyelem: SapiTour idén is!

sapitour2017A tavalyi pozitív tapasztalatokra alapozva a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara idén is megszervezi a SapiTour turisztika ismereti vetélkedőt középiskolák X–XII. osztályos diákjai számára. Jelentkezni a versenyre online lehet 2017. február 10-ig.

A vetélkedő elsődleges célja az, hogy a középiskolás diákok minden évben egy fontos turizmus-tudományi kérdéskörrel megismerkedjenek, valamint a Sapientia EMTE kultúrájába is bepillantást nyerjenek. Az ENSZ közgyűlése 2015. december 4-én úgy döntött, hogy 2017 a Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi éve lesz, ezért az idei vetélkedő témája a természeti értékek szerepe a turizmusban

   Tovább…

Ünnepi rajz- és esszépályázat fiatalok részére

pesti_nemzetorseg_zaszloA Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. Ebből az alkalomból a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, magát magyarnak valló óvodások, diákok és egyetemisták számára rajz- és esszépályázatot hirdet a magyar címer és zászló megünneplésére

   Tovább…