Még több farsang, még több mulatság

Farsang_gimnazistak_sav

Február 5-én, pénteken délelőtt 9 órakor kezdődött az V–VIII. osztályosok farsangi mulatsága, melyen a nagyobbak közé újonnan becsöppent ötödikesek és nagyobb társaik is bemutathatták az általuk kigondolt és gondosan kidolgozott műsorukat.

A jelmezbemutatót Tóthpál Eszter (VII. A) szavalata nyitotta meg, majd a tornaterem képzeletbeli színpadára léptek a legfiatalabbak, az ötödikesek, akiknek a Lehetetlen mese című jelenetében a Csillagok háborúja világa a valósággal keveredett. Az előadásba történelmi esemény is fonódjon, az egyik legnagyobb oszmán szultán, Szulejmán paródiáját is megnézhettük a VI. osztály, azaz Szulejmán és társai előadásában. A VII. A osztály a Mit mond a róka? című tánckoreográfiával készült, a VII. B-sek pedig óvodás önmagukat idézték fel a Katica csoport, avagy a VII. B önkritikát gyakorol című jelenetükben. Mivel az űrlények sem hiányozhattak az idei farsangról, a VIII. osztály egy tornaórába vonta be őket, a Földönkívüliek inváziója című jelenetben.

A tombola győzteseinek kisorsolása után Rudolf Anna nevelési tanácsadó tartott rövid bemutatót a többszörös intelligenciáról, majd Tóthpál Renáta tanárnő a The European Express: Everybody on board! (Az Európai Expressz: Mindenki a fedélzetre!) című pályázatot ismertette a diákokkal, amelyben Észtország, Franciaország, Törökország, Görögország és iskolánk révén Románia is részt vesz.

Majd eljött a várva várt pillanat. A három tagú zsűri – Mikes Sarolta nyug. magyartanár, Hasas Katalin gyógypedagógus, Ilona János informatikatanár – meghozta döntését, és azt ki hirdette. Valamennyi fellépő osztály produkcióját oklevéllel jutalmazták, a legsokszínűbb műsorszámnak idén az V. osztályét nevezték meg. Az ötletes jelmezekért és előadásmódért a legjobbak egyéni oklevélben részesültek. A díjkiosztás után nem ért véget a mulatság, hiszen valamennyi jelenlévő megkóstolhatta az Európai Expresszen utazó országok országok néhány jellegzetes ételét is, majd karaoke-verseny indult jó hangulatban, vidáman.

Köszönjük a diákok és az osztályfőnökök kitartó munkáját! Fel a fejjel, jövőre is lesz farsang, ismét megcsillogtathatjátok tehetségeteket!

[Fotó: Ilona János, Rudolf Anna]

« A 4 »

Könyvtárlátogatók lettünk!

Konyvtarlatogatason_IIB_sav

Különös élményben volt részük a II. B osztályosoknak február 4-én, csütörtökön. Drasztyl Andrea matematika-informatika szakos tanár, aki ideiglenes könyvtáros néni is, fogadta őket, hogy bemutassa nekik az iskola könyvtárát.

Nagy érdeklődéssel hallgatták őt a gyerekek, miközben rávezetéssel kitaláltatta velük az egyes fogalmakat, mint például az olvasóterem, katalógus, ábécé sorrendbe helyezés és annak fontossága a nyilvántartásban és keresgélésben. A másodikosok belelapozhattak egy-egy mesekönyvbe, verses kötetbe, szótárba, enciklopédiába, de még a lexikonokról is megtudták azt, hogy régen azok voltak a mai számítógép megfelelői.

A regény fogalma, miszerint az is egyfajta mesekönyv, csakhogy a felnőtteknek való, gondolkodóba ejtette őket. Mozgalmas kutakodás indult akkor, amikor József Attila nevét az ábécé sorrendben elhelyezett könyvek között kellett megtalálni, hogy vajon a J betűnél vagy az A betűnél kell keresgélni. És amikor a József Attila összes költeményei című kötetek közül csak a harmadikban találták meg az Altatót, örömükben kórusban szavalták el a már általuk is jól ismert verset.

Az élmények a tetőfokra hágtak, amikor búcsúzás előtt a könyvtáros néni elárulta, hogy már be is írta őket a könyvtárlátogatók listájába, és kiosztotta a névre szóló, sorszámmal ellátott beléptető kártyájukat. És végül, hát persze, hogy azonnal ki is kölcsönözték az asztalon heverő, általuk forgatott könyvek egyikét. Jól jön ez a várva-várt félévközi vakációban, még ha van is otthon néhány, esetenként több meséskönyv. Hiszen ez más, ezt a könyvtárból kölcsönözték ki!

« A 2 »