Egyetemi bemutató a Csikyben

UAV_tajekoztato_savOktóber 29-én, csütörtökön a végzős évfolyam, azaz a XII. A, B és C osztály diákjai érdeklődve fogadták dr. Köles János egyetemi tanárt, aki az aradi Aurel Vlaicu Egyetemről tartott rövid bemutatót iskolánk dísztermében.

Amint azt dr. Köles János elmondta, az általa bemutatott intézmény egy állami, akkreditált egyetem, amely a bel- és külföldi minőségellenőrző intézmények (ARACIS, illetve IEP-EUA) által igazolt bizonyítvánnyal rendelkezik.

A két bentlakással is rendelkező intézmény 22 szakterületre és 32 szakképesítésre kiterjedő licenciátusi tanulmányokra, 17 szakterületre és 23 mesterképzőre kiterjedő mesterfokozatú tanulmányokra, illetve 2 szakterületre (filológia és teológia) kiterjedő doktorátusi tanulmányokra nyújt lehetőséget. Mindezekről a Tóth Árpád teremben jelenlévő diákok szórólapot is kaptak, illetve a beiratkozás feltételeiről is informálódhattak.

[Fotó: Bortoș Júlia]

Pályázati felhívás KMTA-programra

KMTA_logoA Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, rendkívüli tehetségű 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akik:

– kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek,
– országos, illetve megyei tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el,
– eredményeiket publikálták,
– motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában.

A jelentkezéseket a www.kmta.hu/regisztracio elektronikus címen várják.

Dr. Réthelyi Miklós, a KMTA kuratóriumának elnöke tájékoztatása szerint azon diákok, akik felvételt nyernek az idén induló tehetséggondozó programba, személyre szabott támogatást kaphatnak, ami lehet ösztöndíj, képzés, vagy mentorálás. Mindenki azt kapja, amire a kuratórium megítélése szerint szüksége van ahhoz, hogy a tehetségét minél jobban fejleszteni tudja.

XX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia

XX_Honismereti_AkademiaIdén 2015. október 24–27 között rendezték meg a XX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát. A honismeret és a hagyományok iránt érdeklődő ifjúsági találkozó idei helyszíne a magyarországi, Borsod-Abaúj Zemplén megyei Mezőkövesd volt.

Az idei téma az iskolatörténet volt, így a résztvevő 33 anyaországi és határon túli (Erdély, Vajdaság) diák Iskolám története vagy Kiemelkedő tanáregyéniségek címmel mutatott be dolgozatot.

A találkozón iskolánkat Sisa Rihárd és Tóthpál Béla XII. A osztályos tanulók képviselték, felkészítő tanáruk Olasz Angéla nyugalmazott történelemtanár volt. Iskolánk A Csiky Gergely Főgimnázium történetét néhány vetített kép kíséretében Tóthpál Béla mutatta be, majd a komoly hangnemű iskolatörténet után egy mai vidám iskolahangulatot érzékeltető kisfilmet nézhettek meg a jelenlévők.

A résztvevő diákok közül sokan már visszajáró vendégek, így a találkozó remek alkalom volt a régi barátságok felelevenítésére is. Az élménydús program keretén belül, az érdekes iskolatörténetek és színvonalas előadások mellett kirándulásokon is részt vettünk. Megismerkedtünk Mezőkövesd és környéke matyó néphagyományaival, motívumaival és a környék domboldalában található barlanglakások között barangoltunk. Örök emlék marad Takács István festőművész képkiállítása és a Matyó Múzeum is. Nagy sikere volt a drámapedagógiai játékoknak és a matyó vendégtáncosok által szervezett esti táncháznak is.

Mint minden évben, a találkozó a diák korreferátumok kiértékelésével és a jövőbeli tervek, javaslatok megbeszélésével zárult. A színvonalas együttlétért, a sok élményért köszönettel tartozunk a Honismereti Szövetségnek, valamint a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Honismereti Egyesületnek. Mivel mi ebben a tanévben elballagunk, jövőre már nem lesz lehetőségünk részt venni a Honismereti Akadémián, de szívből reméljük, hogy akadnak majd olyan vállalkozó szellemű csikys diákok, akik átveszik a stafétát és képviselni fogják iskolánkat ezen a rangos rendezvényen. Higyjétek el, megéri!

VII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő Újszentesen

Oszirozsa_2015_orszagos_sav

A Temes megyei Újszentesen október 17-én rendezték meg a VII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő döntőjét. A rendezvényen Arad megyét kilenc diák képviselte Szabó Erzsébet Csilla, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium énektanára (a verseny megyei szakaszának szervezője) vezetésével: Köles Réka (Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, előkészítő osztály), Szabó Hunor (Vadászi Általános Iskola, III. o.), Hotăran Bernadett (Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, IV. o.), Pap Hanna (Zerindi Általános Iskola, V. o.), Lévai Bianka (Kisiratosi Általános Iskola, V. o.), Mureşanu Erika (Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, VI. o.), illetve a Csiky Gergely Főgimnázium részéről az elsős Tapasztó-Gujdár Péter, a szintén elsős Vida Roland és a nyolcadikos Schőfer Evelin. A már hagyományosnak számító vetélkedőre Arad, Bákó, Bihar, Brassó, Fehér, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyéből érkezett több mint 130 iskolás.

Az Arad megyei küldöttség két különdíjjal tért haza, a legjobb hangú gyermekeknek a Csiky Gergely Főgimnázium kisdiákjai bizonyultak, mégpedig Tapasztó-Gujdár Péter és Vida Roland első osztályosok, felkészítő tanítójuk Khell Jolán.

Barátságos futballmeccs: szép játék, szép eredmény

Baratsagos_futballmeccs_sav

Október 27-én, a Csiky Gergely Főgimnázium csapatának meghívására, barátságos futballmeccsre látogatott el iskolánkba a Vasile Goldiș Magánlíceum válogatottja.

Az első félidőben még csak-csak tartották magukat a vendégek, sőt eleinte még enyhe mezőnyfölényben is játszottak, de az a néhány perc gyorsan elmúlt, onnantól kezdve pedig jobbára egy csapat volt csak a pályán, mégpedig a Csiky csapata!

Ezt bizonyítja a 12-4-es végeredmény is, ami magáért beszél. Gratulálunk a fiúknak! Sok sikert a továbbiakban!

Tehát: Csiky Gergely Főgimnázium – Vasile Goldiș Magánlíceum 12-4.

Iskolánk tegnapi csapatösszeállítása, a posztok sorrendjében: Ștefanik András (X. SP), Daróczy Dávid (XII. B), Miculan Vlad (XI. C), Morar András (IX. SP), Feier Gabriel, Csóti Bálint (XII. B), Politic Krisztián (IX. B), Józsa Tamás, Ambrus Roland (XI. A), Göcző Attila (XI. B).

[Fotó: Csomós Roland]

„Ha egy mód van rá, mindig elkerüljük a harcot…” – beszélgetés Si-hing Széll Gáborral

Wing_Tsun_kung_fu_Csiky_sav

A Wing Tsun kung-fu egy kínai eredetű harcművészeti rendszer, melyet egy apácanő hozott létre több száz évvel ezelőtt. (A kung-fu több száz ága közül ez az egyetlen, melyet nő alapított.) Közelharci technikái révén a Wing Tsun Kung-Fu esélyt ad a gyengébbeknek is egy szabad küzdelem során. Jelenleg ez a legnépszerűbb kung-fu stílus a világon. A Wing Tsun Association szervezet 65 országban van jelen és több, mint 1 millió tagot számlál.

Október 26-án, vasárnap Si-hing Széll Gábor (Si-fu Máday Norbert Kelet-európai főinstruktor helyettese) egy szeminárium erejéig Aradra, a Csiky tornatermébe látogatott, ahol fokozati vizsgákra is sor került. (E cikk megjelenésekor még tart a rendezvény.) Széll Gáborral a szeminárium kezdete előtt beszélgettünk. (Megjegyzés: a Si-hing tiszteletbeli megszólítás idősebb fivért, a Si-fu pedig tanítót, apát jelent.)

« A 3 »

– Pontosan milyen tevékenységek zajlanak a mai szemináriumon?
– Minden hónap utolsó vasárnapján Aradon vagyok, itt, a főgimnáziumban, és az aradi és temesvári diákoknak tartok továbbképzést. Ősszel és tavasszal pedig egy-egy napon szemináriumot is tartok. Négyórás gyakorlati, majd kb. félórás-órás elméleti képzés folyik, utána pedig vizsgákat tehetnek le a gyakorlók különböző fokozatokra: a kezdők első fokozatra, a haladók pedig el egészen a tizedik-tizenkettedik fokozatig. Ilyenkor számot adnak a tudásukról, arról, hogy az eltelt fél évben mit sajátítottak el, milyen szinten vannak és mik a hiányosságok. A képzés személyre szabott, hiszen nem ugyanazt várjuk el a vizsgán egy hatéves gyermektől mint egy tizennyolc éves fiatalembertől, vagy egy hatvanéves hölgytől. Mindenkit magához képest tanítunk és vizsgáztatunk.

– Az említett tanulói fokozatok nyilván nem ugyanazok, mint a mesterfokozatok. Ha jól tudom, Ön jelenleg a 8., Si-fu Máday Norbert pedig a 9. mesterfokozattal rendelkezik. Hogyan lehet elérni egy-egy újabb mesterfokozatot, és milyen minőségi változást jelent az a saját harcművész előmenetelében?
– A tanulás elhatározás kérdése. Kevés kivétellel bárki elkezdheti és gyakorolhatja a Wing Tsun kung-fut. Nem az a fontos, hogy valaki milyen erős, milyen gyors, milyen a távolság- és tempóérzéke, sokkal fontosabb, hogy legyen türelmes, kitartó, szorgalmas, és legyen tisztelettudó. Egy küzdősportban az ellenféllel harcolunk. A harcművészetekben azonban mindig saját magunkkal harcolunk. Mi vagyunk a saját legnagyobb ellenfelünk. Tisztelni kell a stílust, a rendszert, a mestereket, egymást, a tanuló társakat, meg kell tanulni elfogadni a másik embert. A győzelem egy relatív dolog. Ha saját magamat le tudom győzni, a saját lustaságomat, trehányságomat, az sokkal többet ér. Éppen ezért nem csak a Wing Tsun önvédelmi értéke, hanem a jellemformáló és közösségfejlesztő ereje is nagyon nagy. Ez nem véletlenül egy kung-fu család, ezt nem csak úgy mondjuk. Ebben a közösségben példa értékű mesterektől és mesterekkel tanulhatunk, összetartunk, segítjük egymást. Tíz mesteri fokozat van, ami elérhető: a Hong Kongban élő nagymesterünknek Leung Tingnek van 10. fokozata, az én nagymesteremnek, Máday Norbertnek van 9., s ezt követően jövök én 8. fokozattal. A 11. fokozatot akkor kaphatja meg valaki, ha visszavonul, a 12.-et pedig csak posztumusz adják ki, ezzel is jelezve, hogy tökéletes tudás nincs, csak tökéletes szándék. Amíg az ember él, mindig tanulhat újabb és újabb dolgokat.

Az Ön bemutatkozó oldalán olvastam, hogy a szövetségen belül a fegyveres erők képzését is irányítja. Mit jelent ez?
– Én tartalékos katona vagyok, rendészeti iskolán tanítok, és mivel a Wing Tsun kung-fu egy rendkívül egyszerű, gyors és hatékony stílus, már a 90-es évek eleje óta nagyon sok diákom volt, aki katonaként, rendőrként, börtönőrként, vám- és pénzügyőrként, közterületfelügyelőként stb. dolgozik. És mivel a Kelet-európai Wing Tsun Szövetségbe tartozik Magyarországon kívül Lengyelország, Románia, Litvánia, Lettország, Észtország, Oroszország, Horvátország, így lengyel és litván különleges szolgálatoknál is tartottam képzést, de több alkalommal vendégül láttunk már romániai rendőröket is. 

   Tovább…

Innovációs kiállítás az aradi Expón

Innovacios_vasar_sav

Október 21-én, szerdán nyílt meg az aradi Expo kiállítási központban a nyugati térség III. Regionális Innovációs Kiállítása, amelyen az Aradi Aurel Vlaicu Egyetemmel kötött együttműködési szerződésnek köszönhetően iskolánk is részt vehetett.

A nemzetközi kiállításon a IX. A osztályos Nemczov Brigitte mutatta be a látogatóknak az általa kigondolt öko-ház tervét.

Nagyon sok érdekes, hasznos, praktikus és környezetkímélő ötletet, tervet láthattunk, illetve előadásokat hallhattunk a kutatások fejlesztéséről, alkalmazásáról a norvégiai, észtországi, írországi, németországi és szerbiai résztvevőktől.

Reméljük, sikerült diákjaink érdeklődését felkelteni és a következő vásáron több érdekességgel fogunk szerepelni.

„Fotózás a hétköznapokban” – egynapos képzés a Csikyben

Fotokepzes_2015_sav

Egynapos fotóképzés zajlott le október 17-én, szombaton iskolánk dísztermében. A képzés vezetője, a tavalyi évhez hasonlóan, Báthori Zsigmond (A-FIAP) fotóművész volt. Az idei téma a tavalyinál általánosabb volt: „Fotózás a hétköznapokban”. A résztvevőknek alkalmuk nyílt jobban megismerni saját fényképezőgépüket, megérteni és kipróbálni a manuális beállításokat, illetve tudatosítani azt, hogy mi tesz egy fotót jó fotóvá.

A képzés első része elméleti oktatásból állt, de a tanfolyam-vezető ezt is egy rövid gyakorlati feladattal tette érdekesebbé. Ezután rövid sétát tettünk az iskola környékén, s közben más emberekkel igyekeztünk kapcsolatot létesítésíteni: idegeneket szólítottunk le és engedélyt kértünk arra, hogy portrét készítsünk róluk.

Végül egy bemutatót tekintettünk meg, amelynek során Báthori Zsigmond a program szervezőjéről, László Ferencről készített egy portrét, a saját felszerelését felhasználva.

A képzés hasznosnak bizonyult a résztvevők számára, akik ezután könnyebben fogják kezelni fényképezőgépüket. Reméljük, jövőre is sor kerül hasonlóan érdekes fotóképzésre!

[Fotó: Bortoș Júlia, Csomós Roland]