Interaktív történelemóra a Csikyben

Magyar_harci_eszkozok_sav

Ma, szerda reggel az iskola dísztermében összegyűlt diákok időutazáson vehettek részt, persze csak a fantázia segítségével. Egy különleges vendég vezette az időutazást, mégpedig dr. Hidán Csaba László régész-történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa, aki harcművészetet is oktat az Aranyszablya Történelmi Vívóiskolában.

A „történelemtanárunk” öltözékével és harci felszerelésével már az első percekben lenyűgözte a közönséget. Bevezetőként a magyarok jelentőségéről a világtörténelemben, illetve a honfoglalásról mesélt nekünk. Ezt követte az „óra” azon része, melyet a legjobban élveztek a nézők. Dr. Hidán Csaba László részletesen bemutatta nekünk a magyarok korabeli harci eszközeit, a szablya, a fokos, az íj és a korbácsbuzogány használatát,  illetve öltözéke részeit. 

   Tovább…

Döntőben a csikys kosaras lányok!

Lany_kosarcsapat_2014Amint azt korábbi cikkünkben jeleztük, az iskolák közötti kosárlabda bajnokságon résztvevő csikys lánycsapat ma (és nem kedden) a Ghiba Birta Főgimnázium V–VIII. osztályos együttesével játszott a megyei döntőbe való jutásért. És nem csak játszott, hanem nagyon jól játszott. A végeredmény 57–11 lett a csikysek javára, tehát a kosárlabda bajnokság megyei döntőjébe jutott a Csiky Gergely Főgimnázium csapata! Gratulálunk Dávidházy Imre edzőnek és csapatának az újabb sikerhez!

A pénteki (december 12-i) döntőben a csikysek újra a Pedagógiai Líceum korosztályos csapatával találkoznak majd. Az esélyeket rontja, hogy Spier Szilvia a mai meccsen bokaficamot szenvedett, ezért a döntőben biztosan nem tud majd részt venni. Ennek ellenére szurkoljunk a csikys lányoknak a minél jobb eredményért!