Vajon tudják, hogy karácsony van (lesz)?…

Mint tudjátok, Afrikában (még mindig) tombol az ebola, immár több ezer ember halálát okozva. A Band Aid ebola-járvány elleni harcra mozgósító Do They Know It’s Christmas? című dala 2014. november 17-én került fel a YouTube-ra.

BandAid30A Band Aid először 1984-ben jelentkezett egy rendkívül sikeres számmal, amely az etiópiai éhínségre hívta fel a világ figyelmét. Akkor többek között Phil Collins, David Bowie, Sting, George Michael és Bono énekelt a felvételen, és összesen 8 millió font bevételt gyűjtöttek össze az éhező afrikaiak javára.

Az akkori dalszöveget a mostani verzióban megváltoztatták, hogy az ebola-járvány okozta válságra hívja fel a világ figyelmét. A mostani verzióban a One Direction, Emeli Sandé, Rita Ora, Ed Sheeran, Bono, Ellie Goulding, Sam Smith, Chris Martin és sokan mások szerepelnek.

Az ebola elleni küzdelem jegyében egy másik kezdeményezés is indult. Egy kétperces videóban számos világsztár, köztük Matt Damon, Ben Affleck, Morgan Freeman, Bono és a focista Pet Mertesacker néz a kamerába, teljesen szótlanul. Michael Elliott, a One Campaign névre hallgató kezdeményezés vezetője szerint rendkívül hatásos, hogy a hírességek nem mondanak semmit a videóban, csak egy pár mondatos felirat magyarázza el, hogy máris túl sokat várt az emberiség némán az ebola megfékezésével.

A sztárok által szervezett jótékonykodás példa lehet arra, hogy képesek vagyunk összefogni a jó ügy érdekében. Szóval szabad lájkolni és megosztani a videókat, szabad a sulis Cipősdoboz-akción részt venni, illetve a sütivásárokon támogatni azt, amire éppen gyűjtenek. A sulis mikulásozás alól se bújjatok ki, nincs annál szebb, mint ha segítetek valakinek, ha valakinek mosolyt csaltok az arcára. Ez ennek az ünnepnek az igazi értelme.

Erdély legösszetartóbb osztálya a XI. C! Másodszor!

SuliJo_nyertes_XIC_sav

November 27-én hirdette ki a SuliJó az idei pályázatának eredményét, melyben a XI. C osztály ismét részt vett. A hírt pedig már a címben ellőttük: sikerült újra elnyerni az Erdély legösszetartóbb osztálya címet a tizenegyedikeseknek. Ma dél után néhány perccel érkezett a jó hír, Rudolf Ágnest, az osztályfőnököt személyesen értesítették a pályázat kihirdetői. Gratuláltak és elismerésüket fejezték ki, hiszen a diákok valóban megérdemelték ezt a díjat. Sokkal keményebben dolgoztak, mint tavaly, s ennek (újra) meg is lett az eredménye. Algyógy, vigyázz, a XI. C hamarosan újra befoglal!

Az eredmények részletes felsorolása a SuliJó honlapján látható, a XI. C pályázatával kapcsolatos korábbi híreket pedig IDE kattintva találjuk meg, szép csokorba gyűjtve.

Sütivásár a Mikulás jegyében

Sutivasar_XASütik és közeledő mikulás?… Talán ez a két szó első ránézésre nem is kapcsolódik egymáshoz, kivéve, ha ezt egy X. A-s olvassa. És miért?… Mert nemsokára december 6-a! Mikulás!

Éppen ezért november 24-én, hétfőn, a X. A sütivásárt rendezett a hídon, hogy a sok finomságot eladva éhes szájakat csillapítson és hogy a fent említett Mikulás-nap a lehető legjobban sikerüljön. Hisz idén a 10. évfolyamra került a sor, hogy bebizonyítsa szervezőkészséget. 

   Tovább…

Hétfő = sütivásár

Mikulasos_sutiA X. A első alkalommal szervez sütivásárt, hétfőn, november 24-én a két iskolarészt összekötő hídon. A különféle ínycsiklandó süteményekből befolyt összeget a közeledő Mikulás-napi akcióra szeretnénk fordítani, hogy az iskola összes diákjának némi boldogságot szerezzünk a tanórák alatt.

Éppen ezért mindenkit szeretettel várunk a hétfői szünetekben, hogy a hasán kívül másoknak is örömöt szerezzen!

Most mutasd meg településed kincseit!

Mutasd_meg_telepulesed_kincseit_sav

Most mutasd meg településed kincseit címmel a budapesti Harmónium Független Kommunikációs Egyesület pályázatot hirdet elsősorban határon túliak számára azzal a céllal, hogy minél több helyi örökséget ismerhessen meg a nagyközönség! Pályázhat mindenki, aki szeretné megismertetni települése számára fontos emlékét. Például régi iskoláját, templomát, tájházát, várát, kastélyát, kúriáját, történelmi kertjét. Az építmények mellett jellegzetes dallamokat, hagyományleírásokat, mondákat, recepteket, viseleteket is várnak a szervezők. Olyan épületeket is várnak, amelyek megmentésre szorulnak, vagy sajnos már csak dokumentálni lehet egykori létüket. 

   Tovább…

Karácsonyi Világjáték

Karacsonyi_vilagjatek_sav

Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány a világ magyar diák-közösségei és ifjúsága számára határokon átívelő, karácsonyi betlehemes népszokások köré épülő pályázatot hirdetett meg. Amint az a pályázati leírásból kiderül, a Karácsonyi Világjátékban magyar kultúránk és nyugati civilizációnk axiómáinak, alapképleteinek felismeréséről is szó van, különleges jelentőséggel a civilizációs válságjelenségek idején.

   Tovább…

Tündérszó Meseíró Pályázat

meseA székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület hatodik alkalommal hirdeti meg nemzetközi meseíró pályázatát.

A pályázatra a világ bármely országában élő 8–15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várják emailben, csatolt Microsoft Word dokumentumban, vagy postai úton 4 példányban, 2015. március 3-ig. 

   Tovább…

A XI. C SuliJó-pályázata videón

Az elmúlt héten, kedden számoltunk be az iskolánkbeli premierről, az elemista diákok számára vásárolt és felállított csúszda és libikóka felavatásáról. Az eseményt a XI. C osztály szervezte, az idei SuliJó pályázatuk részeként.

Az elemisták mini játszóterének előkészítéséről (amelynek előzménye egy aprópénz-gyűjtési akció, egy sütivásár, majd a kerítés lefestése volt) videó is készült, alább ez látható. Az avatási ünnepségen elhangzott beszédet pedig ITT nézhetjük, hallgathatjuk meg.