Erzsébet-táborban Zánkán

Zanka_2014_sav

2014. augusztus 16-tól 22-ig Zánkán, az Erzsébet-táborban tölthettünk néhány tartalmas napot. 11 fős csapatunk szombaton indult el, dévai, brassói és temesvári gyermekekkel együtt. Kis csapatunk tagjai a következők voltak: Spier Tünde tanárnő, Back István Levente, Naschauer Claudia Karina, Spier Alexandra (IV. o.), Mészár Anna Orsolya, Tóthpál Eszter (V. A), Naschauer Kinga (VI. o.), Kecskés László Lóránt, Kurunczi Viktória, Spier Szilvia (VII. B) és Back Annamária (VIII. o.). Ez a táborozás az RMPSZ által meghirdetett egyik pályázat eredménye volt, hagyományőrzés címszó alatt.

Közel 7 órás utazás után értünk Zánkára, ahol összesen 200 erdélyi diák nyaralt azon a héten. A Mikkamakka ház II. emeletén laktunk, mely nagyon otthonos volt. Részt vettünk a megnyitó ünnepségen, ahol nagy megtiszteltetésünkre Eszti húzta fel a tábor zászlóját a Himnusz hangjai alatt. Ezután rövid diszkózás következett.

Szerencsére sosem unatkoztunk, sokat strandoltunk, vízibicikliztünk, interaktív játékokat tanultunk. Három csapatversenyen is részt vettünk:
– egy biológiai tanösvény végigjárása, ahol a növények terméseivel, és kinézetével ismerkedtünk;
– táborismereti verseny, ahol kérdőívet kellett kitölteni a helyszínek, épületek megtalálásával;
– az Erzsébet-vetélkedőn néma jelenetet adtunk elő, reneszánsz kori hajfonatot és étlapot készítettünk, rabszolgaként hordtuk a vizet, lovagok és királykisasszonyok bőrébe bújtunk.

Kalandparkban is jártunk, melyhez életre szóló emlékek fűződnek. Meglátogattuk a veszprémi állatkert lakóit is.

Természetesen nem mentünk üres kézzel a táborba. Egyik délután a tábor lakói, vajdasági, kárpátaljai, erdélyi diákok egy színvonalas előadás keretén belül mutatták be saját városukat, régiójukat. Mi Aradról egy verset, egy népdalt és egy néptáncot vittünk.

A pontot az „i”-re a Ki mit tud? tette fel, amelyen a Bed girls csoport (Viki, Szilvi, Kinga, Annamária) tánckategóriában I. helyezést ért el.

Reggelente, a reggeli torna után tisztasági verseny zajlott. A mi emeletünkön a fiúk (Levente, Lóri plusz még 8 másik fiú) szobája bizonyult a legtisztábbnak (a lányok nagy bánatára).

Két egymást követő este táncházon vehettünk részt, amikor a téren kb. 1000 gyerek leste és utánozta az oktató lépéseit. Egyik este egy színtársulat színvonalas, vicces előadása dobta fel a hangulatot. Mint mindennek, sajnos ennek a tábornak is eljött a vége. Az Erzsébet-zászlót ismét aradiak, Eszti és Anna vonták le, a Szózat közben. Ezt diszkó követte.

Hajnali 4-kor buszra ültünk, majd a visszaút végén megérkeztünk Aradra. Hamar elszállt ez az egy hét, de nem felejtjük el soha az élményeket és az Erzsébet-dalt, amit a tábor ideje alatt legalább százszor hallottunk.