Entrópia, Kolozsvár, tábornapló

Entropia_2014_savIdén hatodik alkalommal rendezték meg Kolozsváron az Entrópia nevű nyári tábort kémikusoknak. A táborban huszonnégy X–XII. osztályos tanuló vett részt Erdélyből és a szórványvidék különböző középiskoláiból. Aradról, a Csiky Gergely Főgimnázium X. A osztályából hárman (Csiki Gergely, Drăgan Patrik és Zaharie-Gulyás Ábel) tölthettünk egy felejthetetlen, élményekkel teli hetet a kémiát kedvelő társainkkal, valamint a nagyon belevaló szervezőkkel, egyetemi hallgatókkal.

Hétfő, 2014 július 14.
Hétfőn reggel a korai vonattal érkeztünk meg Kolozsvárra, ahol a kémia egyetem előtt Saszet Kata szervező, a Kolozsvári Magyar Ifjú Kémikusok Szervezetének elnöke várt bennünket. Lepakoltuk a csomagokat, majd rögtön a megnyitóra siettünk, amit Dr. Majdik Kornélia dékánhelyettes tartott. A megnyitót követően kis szünet következett, majd Dr. Kékedy-Nagy László előadását hallgattuk meg a verespataki projekt kapcsán az aranyról, annak kibányászásáról, valamint felhasználásáról. Ezután csoportokra osztottak bennünket, tudatva velünk, hogy ki melyik laborban fog dolgozni a hét folyamán. Utána elfoglaltuk szobáinkat a 16-os bentlakásban, majd szabadprogram következett. Estefelé az egyetemistákkal és a tábor résztvevőivel közösen szórakoztunk és ismerkedtünk.

Kedd, 2014. júl. 15.
Kedd reggel az egyetemen reggeliztünk. Ezután csoportokba verődtünk és megismertük vezetőinket, majd a labormunkák vették kezdetüket. Mindhárman a fizikai kémia és anyagtudományi csoportba kerültünk, ennek vezetői Kovács Gábor és Székely István voltak. Először is bevezettek minket a témakör rejtelmeibe, hogy mit is takar a kémiának ez az ágazata. Miután megismerkedtünk a „fizkém” alapjaival, kísérletezgettünk, többek között volfrámsavval és jóddal. Munka után jöhetett az ebéd, melyet az Agapé nevű étteremben fogyasztottunk el. A délután folyamán meglátogattuk a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Interdiszciplináris Bio-Nano Tudományok Intézetét, ahol többek között nagyfelbontású elektronmikroszkópokat láthattunk. Ezután ismét szabad program következett, majd este közös szórakozás.

Szerda, 2014. júl. 16.
„Csak a gyengék alszanak!” szólt a tábor egyik jelszava, úgyhogy reggel nehezen ébredtünk, de sikerült!!! Reggelit ismét az egyetemen kaptunk, majd következhettek a labormunkálatok. Spektrofotométerrel mértük a különböző anyagok fényelnyelését és fényvisszaverési szintjét, majd más érdekes kísérleteket mutattak be nekünk az egyetemisták. Többek között elefántfogkrémet és vulkánt állítottak elő, de a titán-dioxid alapú aerogél készítése sem maradhatott ki a munkálatok közül. A négyórás labor után ebédeltünk, majd ellátogattunk az Állattani Múzeumba, ahol élvezettel figyeltük a kígyók, pókok, halak, papagájok, békák, gyíkok délutáni rutinját. A délutáni pihenés után ismét következett az esti szórakozás a Junkyard-ban, majd a Bucihonban.

Csütörtök, 2014. júl. 17.
Reggeli után meglátogattuk az Analitikai Műszerek Kutatóintézetét, ahol a laborokban leggyakrabban használt műszereket és gépeket láthattuk. Ebéd után visszatértünk az egyetemre, ahol a laborban ismerkedtünk a hélium és a folyékony nitrogén felhasználásával. Este egy közös buli keretén belül Kata születésnapját is megünnepelte a csapat.

Péntek, 2014. júl. 18.
A reggeli után „forgólabor” következett, ahol megtekinthettük a többi laborban (bio-, szerves-, technológiai- és fémorganikus kémia) zajló munkálatokat is. Itt az előadásokat tartó tanárok nekünk is hasonló kísérleteket mutattak be, mint azoknak, akik az előző napok során hosszabb ideig náluk voltak. A „végtelen kísérletsorozat” után ebédeltünk. Ezután egy hosszú séta után meglátogattuk a Botanikus Kertet, ahol végigcsodáltuk az érdekesebbnél érdekesebb növényeket. Ezt követően ismét szabad program és pihenés következett. Naplementekor ellátogattunk a Fellegvárba, ahol élveztük a friss levegőt és csodáltuk az egyedi kilátást.

Szombat, 2014. júl. 19.
Szombat reggel üres pocakkal indultunk a Bükkbe, a tervezett bográcsozás helyszínére. A nap nagy részét ott töltöttük, először fát gyűjtöttünk igazi férfiként, míg a lányok zöldségeket hámoztak szorgalmasan. Később az egyetemisták hozták a bográcsot és a többi létfontosságú kelléket, „vegyületet”. 1 óra körül megkezdődött a bogrács készítése, közben focival, métával s a meleg időre való tekintettel egymás locsolásával ütöttük el az időt. A bográcsos 6 óra fele főtt meg, fél óra alatt elpusztította csapatunk. Utána újabb játék következett, melyet az eső félbeszakított. Ezután ki kocsival, ki gyalog visszament a városba. Egy rövid pihenő után este a Bucihonban mélyítettük tovább kapcsolatainkat, majd szomorúan búcsúzkodtunk.

Köszönjük a szervezőknek – Saszet Katának, Hampel Boglárkának, Székely Istvánnak, Székely Raymondnak, Mihálydeákpál Zsoltnak, Kedves Zsoltnak, Kovács Gábornak –, valamint a többieknek is, akik emlékezetessé tették nekünk a Kolozsváron eltöltött hetet! 

George Orwell: Állatfarm

„Állati farm, Állatfarm, állati gazdaság,
Soha én hűtlen nem leszek Tehozzád!

AllatfarmFülszöveg: Orwell 194344-ben írott műve amelynek a szerző a »Tündérmese« alcímet adta ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet–német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm Mr. Jones »Major«-ja a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta »Állatfarm«-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig »Minden állat egyenlő« érdekesen módosul

Amikor könyvek után böngésztem, megakadt a szemem Orwell Állatfarmján s csipetnyi hezitálás nélkül a virtuális kosárkámban landolt. Amint megérkezett többi könyvtársával együtt, rögtön neki is álltam, és néhány oldal után az Orwell-hatás magába szippantott. Az elején csak annyit tudtam a könyvről, hogy politikai szatíra állatokkal. Leghalványabb elképzelésem nem volt arról, hogy ezt mégis hogyan lehetett kivitelezni… de hát Orwell zse-ni-á-lis, és sikerült neki egy 2 óra alatt elfogyasztható Tündérmesét alkotnia. A világ legjobb tündérmeséjét (ez szubjektív). Talán még az 1984-nél is jobban tetszett ez a könyv (ez van, lehet dobálni). 

   Tovább…

Nézzünk szét a Földön!

A minap egy érdekes cikkbe futottam bele az interneten. Egy olyan cikkbe, ami természeti jelenségeket boncolgat, többek között a villámokat, a tűzörvényeket és a tengerbeli mozgó jégcsapokat. Vegyük sorra őket:

A tengeri jégcsap akkor jön létre, amikor a vízben egy bizonyos helyen magasabb a sótartalom, a hőmérséklet pedig alacsonyabb, mint a környezete. A kialakult jégcsap gyors növekedésnek indul és mindent megfagyaszt maga körül, még az apró élőlényeket is.

A fehér szivárvány gyakorlatilag ugyanúgy képződik, mint a szokványos szivárvány, csak a kialakulásához kevesebb víz szükséges és a színe fehér.

A Catatumbo-villámlással kizárólag Venezuelában találkozhatunk a Catatumbo-folyó torkolatánál. Mivel villámláskor ózon termelődik, az ottaniakat tartják a világ legnagyobb „ózon-generátorának”. A villámlás az év 160 napján, akár 10 órán keresztül is látható.

A Hold-szivárvány akkor keletkezik, amikor a Viktória vízesésnél a Nap lenyugszik és felkel a Hold. Ez a szivárvány halványabb, mint a Nap által létrehozott szivárvány, ezért különlegességnek számít.

Piszkos vihar az, amikor egy vulkáni kráterben vihar keletkezik és villámlani kezd.

Lefolyócső a tengeren az, amikor az esőfelhőt és a vízfelszínt egy intenzív örvény köti össze. Hasonlít a tornádóra, de korántsem olyan veszélyes.

A tűzörvény, más néven ördögörvény vagy tűztornádó akkor keletkezik, amikor intenzív hő- és szélviszonyok találkoznak, többnyire erdőtüzekkor. Nagyon veszélyesek… ne menjetek közel hozzá.

Mindezekről ITT képeket és videókat is találtok. ITT pedig csak képeket találtok ezekről a jelenségekről (le fog esni az állatok 😀 ).

Bónuszként még egy jelenség: a szuperhold. Ez nem is olyan ritka, átlagosan minden 14. hónapban előfordul. A legtöbbször azonban nem lehet észrevenni, mert a méretét nem lehet mihez viszonyítani az égbolton, a fényességét pedig gyakran pára, por és felhők csökkenti. Ha a Hold a látóhatár közelében jár, az épületekhez, fákhoz viszonyítva jóval nagyobb méretűnek tűnik, mint magasan az égen. Augusztus 10-én és szeptember 9-én lesz megfigyelhető a szuperhold, és hogy egy kis kedvet kapjatok, itt a július 12-i szuperholdról pár kép. http://planeta.blog.hu/2014/07/15/a_hetvegi_szuperhold_kepekben#

Beiratkozás a IX. osztályba

Idén a Csiky Gergely Főgimnáziumban július 21–25. között zajlik a beiratkozás a IX. osztályba. Hétfőtől péntekig naponta 9:00–16:00 óra között fogadjuk a jövő tanévre meghirdetett középiskolai osztályokba beiratkozni kívánó diákokat és szüleiket, az első emeleti 211-es teremben.

A beiratkozáshoz szükséges iratok:
1. típuskérvény (ezt helyben lehet kitölteni)
2. másolat a születési bizonyítványról (certificat de naștere) és a személyi igazolványról (carte de identitate)
3. az V–VIII. osztályok anyakönyvi kivonata (foaie matricolă)
4. igazolás a képességfelmérő vizsgán elért eredményről (adeverință cu notele și media generală obținută la Evaluarea Națională)
5. oltási igazolás (fișă medicală cu vaccinări).

A Csikyben végzett nyolcadikosok számára mindezek közül csak a kitöltött típuskérvény szükséges.

További információkat a beiratkozásról a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán kérhetünk, a 0257-210002 telefonszámon, illetve a csikyg@yahoo.com email-címen.

Örömmel várjuk a leendő kilencedikeseket!

Az alábbi táblázatban a számítógépes leosztás utáni felvételi eredmények láthatók.

Letöltés (PDF, 205KB)

Na, akkor most! Foci VB!

VB_gyoztesek_2014Avagy a hosszabbítás hosszabbításában nemigen lehet már szépíteni. 🙂

Véget ért a futball világbajnokság. Voltak nagy meglepetések bőven, és nagyokat is csalódhattunk. Én valahogy úgy voltam vele az elején, hogy megnéztem, kik játszanak, leültem a tévé elé és annak a csapatnak szurkoltam, amelyik éppen szimpatikusabb volt, pl. USA, Kolumbia, Brazília… ééés, hát igen, vállalom, Argentina. Aztán a döntőkre már megvoltak a kedvencek.

Nem mondom azt, hogy minden meccset láttam, mert ez nem lenne igaz. A brazil–német meccset például a 3. gól környékén már egyszerűen nem bírtam nézni, annyira siralmas volt, viszont jó kis videók és mémek születtek belőle. Aki akarja, ITT megnézheti a többi mérkőzés góljait is.

Voltak szép meccsek és bár én a döntőn az argentinoknak szurkoltam, azt kell mondanom, megérdemelték a németek a győzelmet. Szebben játszottak, kevésbé ütötték-vágták-rugdosták az ellenfelet a németek, mint az argentinok. Messi nagyon messzi lőtte azt a szabadrúgást. Ééés nem bírom ki, hogy meg ne említsem Schweinsteigert. Azt a mindenit! Az az ember mit kibírt! Véresre rúgdosták, meg püfölték az argentinok és ő mégis visszament a pályára játszani. Jó, nem igazán volt választása, lecserélni már nem lehetett, de akkor is hősiesen viselkedett, úgy érzem. Le a kalappal! Bővebben minderről ITT.

A döntő után kiosztottak néhány jól megérdemelt díjat: az Aranykesztyűt a német Neuernek, az Aranylabdát az argentin Messinek, a legjobb fiatal játékosnak járó díjat a francia középpályás Paul Pogbának, illetve a gólkirályi címet a kolumbiai James Rodrigueznek.

Szép volt, fiúk! Várom, mikor szurkolhatok a magyaroknak is! 🙂

Ja, és itt a győztes gól (azért kicsit szerencsés is volt):

Egyetemisták, figyelem! Pályázati felhívás a Barabási László-ösztöndíjra

Barabasi_Laszlo_osztondij_sav

Újabb érdekes pályázati lehetőségre hívja fel figyelmünket szegedi tanár kollégánk, Krämmer Erika.

A New York-i székhelyű Pillangó Alapítvány által a 2014/2015-ös tanévre meghirdetett Barabási László-ösztöndíj erdélyi magyar diákok által pályázható meg, a felsőfokú tanulmányaik támogatására. A pályázati felhívás az űrlappal együtt az alábbi linkről tölthető le.
Barabási László-ösztöndíj – Pályázati felhívás és adatlap

Pályázati feltételek:

  • magyar anyanyelv
  • magyar nyelvű felsőfokú tanulmányok
  • kiváló tanulmányi eredmények (8,5-ös vagy magasabb tanulmányi átlag az utolsó tanévben)
  • évi 3 havi közösségi önkéntes szolgálat
  • egy 3–5 oldalas esszé (6000–10 000 karakter)
  • romániai állandó lakhely

A pályázat beadási határideje: 2014. augusztus 15., péntek, 23.59 óra.

Részletes információ az info@pillangofoundation.org email-címen kérhető.

A jelentkezés módja: a pályázati csomag elküldése a palyazat@pillangofoundation.org email-címre vagy az alábbi postacímre:
The Pillangó Foundation
c/o Christine Gilbertie
353 Lexington Avenue 14th Floor
New York, NY 10016
USA

A Barabási László-ösztöndíj korábbi nyerteseiről ide kattintva olvashat. (Találunk közöttük csikys nevet is!)

Sikeres pályázást kívánunk!

Izraeli mi?

Háború. Tudjuk, hogy a világ több részén ebben a pillanatban is fegyveres összetűzések, lázadások, tüntetések zajlanak. Úgy néz ki, a háborúk listáját most még eggyel gyarapíthatjuk.

Július 9-én került fel az Origo oldalára egy helyzetjelentés az izraeli történésekről, ami szerint kedd este Jeruzsálemet és Tel-Avivot is a Gázai övezetből indított rakétatámadás érte. Az elkövető valószínűleg a Hamász palesztin radikális szervezet. A támadásban 122 ember megsebesült, 23 ember pedig életét vesztette az izraeli oldalon. Ahogy az lenni szokott, a megtámadott fél sem hagyta magát és visszavágott. És menetrendszerűen beleavatkozik a politika is: az Egyesült Államok, az Európai Unió és az ENSZ egyaránt elítéli a palesztin rakétatámadásokat, ezenkívül Brüsszel (tehát az EU) aggódik amiatt, hogy Izrael nagyobb kárt tesz a Gázai övezetben, mint a palesztinok tettek Izraelben stb.. A háborút kezdeményező fél (palesztinok, Gázai övezet) parancsba adta, hogy Izrael vessen véget a támadásoknak. Öhöm… kérdés: ezt hogy gondolta? Háborút kezdeményeznek és aztán még ők állítják be magukat áldozatnak? Ők kezdték! Na mindegy.

Az Origo cikkét ITT találjátok.

ITT pedig egy listát találtok a most zajló háborúkról (az izraeli még nincs rajta, mert abból még nem tudni mi lesz).

Ezt meg szépen végignézitek és figyelmesen hallgatjátok a szöveget: