Kémia kísérletek – másként

Kemia_maskentAz Iskola másként hét első napján a reálosok, azaz a X. A osztály a kémia laborban tevékenykedett, vagyis felállította a boszorkánykonyhát. 🙂 Hadnagy Éva kémiatanárnő vezetésével kísérleteket végeztünk, a toluol és a naftalin tulajdonságait vizsgáltuk. A jó hír (vagy rossz? 🙂 ) az, hogy az iskolát nem sikerült felrobbantani, tehát holnap is van hova menni. 

Tiszta egészség – iskolaidőben!

pure_fitness_2014_sav

Hétfőn délelőtt – az Iskola másként hét részeként – a X. és XI. közgazdasági osztályok a Pure Health & Fitness konditeremben üthették el az időt, és végre nem az iskolapadban görnyedve kellett hogy hat órát eltöltsenek. Igaz, most sem hat órán át égették a zsírt, és építették izmaikat a közgázosok, de két és fél óra alatt mindenki annyi gépet próbált ki, amennyit tudott. Sőt, a lányok még egy Zumba edzésen is részt vettek.

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Mobil planetárium

Mobil_planetariumMegkezdődött az Iskola másként hete, és már az első napon különleges programok várták a csikys kisdiákokat. A tornaterem közepén egy méretes sátor fogadta a megilletődött ötödikeseket, de az igazi meglepetés csak ezután következett, amikor belépve a sátorba, egy miniatűr planetáriumban találták magukat. Legtöbbjük számára teljesen új volt az élmény, hisz sohasem jártak még igazi planetáriumban, ezért nagy izgalommal várták, hogy mi fog következni.

Az elsötétített sátorban ránk borult a csillagos égbolt, és örömmel fedeztünk fel néhány ismerős csillagképet, a Nagy és a Kis Göncölt, a Kassziopeiát és természetesen az elmaradhatatlan Sarkcsillagot. Ezt követően a Naprendszerben tettünk egy röpke utazást fénysebességgel, meglátogattuk közeli és távolabbi bolygótestvéreinket, óvatosan elkerülve az ütközést néhány kósza aszteroidával. Az egy óra túl gyorsan elszállt, és vissza kellett térni a Földre, bár szívesen utaztunk volna tovább távoli galaxisok és titokzatos fekete lyukak felé.