800 éves a betlehemállítás szokása

Éppen 800 éve készült el az első betlehemi jászol, amelyet Assisi Szent Ferenc talált ki és állított fel 1223 karácsonyán az olaszországi Greccioban. Élő figurákkal jelenítette meg az első karácsony misztériumát. Azóta szokás a betlehemi istállót, a születés éjszakáját megjeleníteni templomokban betlehemállítással, rajzokkal, festményekkel, szobrokkal, makettekkel stb.

   Tovább…

CSIKY 100

Iskolánk, a Csiky Gergely Főgimnázium épülete idén lett 100 éves. Ebből az alkalomból október 23. és 28. között egyhetes programmal készülünk. A programpontok között szerepel iskolatörténeti dokumentum- és fotókiállítás megnyitója, rajzpályázat, nyelvi vetélkedő elemi osztályosoknak, pódiumbeszélgetés az intézmény öt, kiemelkedő eredményt elért volt diákjával, történelmi verseny középiskolás, illetve általános iskolás csapatoknak az iskola 100 éves történetéről, Csiky-napi ünnepség, ünnepi gálaműsor az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban, illetve szombaton, október 28-án az immár hagyományos Nemzedékek találkozója, azaz a Véndiák-találkozó.

   Tovább…

„Négy közös év: minden, aminek azt az elején elképzeltük, és annál is több!” – Ballagás 2023

A csepergő eső miatt némi késéssel kezdődött a Csiky Gergely Főgimnázium 2023-as végzőseinek ballagása május 31-én [Fotó: Ilona János]

2023. május 31-én a Csiky Gergely Főgimnázium 64 végzős diákja búcsúzott el iskolájától, pedagógusaitól. A diákok életében nagy határkő volt ez, egy életszakasz lezárása, és egy másik kezdete. Az ünnepség csepergő esőben kezdődött, majd zivatarban végződött, de ez sem moshatta le a diákok arcáról a mosolyt, mely mögött az együtt töltött négy év huncutságai is rejtőztek.

   Tovább…

Előballagáson az idei végzősök

Előballagáson az idei végzősök [Fotó: Ilona János]

2021-hez és 2022-höz hasonlóan, a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákjainak nyilvános ballagására idén is az aradi Megbékélési parkban kerül sor ma, 2023. május 31-én, délután 5 órától. Tegnap, május 30-án iskolatársaiktól búcsúztak a tizenkettedikesek egy rövid, meghitt ünnepség keretében.

   Tovább…

Ballagás!

Szerdán, 2023. május 31-én, 17 órától kezdődően ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei. Az ünnepségre az aradi Megbékélési Parkban kerül sor, amikor diákjaink kiballagnak a vén iskolából, a Szabadság-szoborig. A szervezők – az Arad Megyei RMDSZ és a Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége – meglepetésvendéggel is készül. Szeretettel hívjuk és várjuk a szülőket, rokonokat, ismerősöket. Ünnepeljünk együtt!

Március 15. a Megbékélés terén

Koszorúzás 2023. március 15én, Aradon, a Szabadság-szobor talapzatánál
[Fotó: Ilona János]

2023. március 15-én, szerda délután, hűvös, szeles időben, a szokott helyen, a Megbékélés terén, a Szabadság-szobor talapzatánál gyülekeztek az Arad megyei magyarok az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulójára szervezett aradi ünnepségen.

   Tovább…