Iskolai erőszak? NEM!

iskolai_eroszakAz elmúlt időszakban több országban is megnőtt az olyan feljelentések száma, ahol fiatalok kortársaikat jelentették fel az iskola falain belül elkövetett erőszak miatt. Hogyan eshet valaki ennek a borzalmas cselekedetnek áldozatául? Illetve hogyan válhat valaki agresszorrá? A válasz egyszerű (s tényszerű). Azok a gyermekek válhatnak erőszakossá, akik túlságosan „elkényelmesednek”. Ehhez az ülő életmód, a rendszeres sportolás hiánya, a gyermek túlzott óvása vezethet, vagy esetleg az, hogy a szülő nem fordítanak elég időt rá.

Az iskolai erőszak olyan szándékos vagy gondatlan negatív cselekedet, amely a tanulók egymás közötti erőszakos, vulgáris viselkedését jelenti. Három típusa ismert: szóbeli (csúnya beszéd, fenyegetés), fizikai (testi bántalmazás), illetve pszichikai (zaklatás). (Két hete a Netkurkász rovatban már közöltünk e témával kapcsolatos írást, ugye, emlékeztek?) A szóbeli erőszak célpontjai általában az elkövetőnél gyengébb fizikumú tanulók, olyan magányos gyermekek, akiknek nem tudják magukat megvédeni. A fizikai erőszaknál az elkövető ugyancsak a nála gyengébbet válassza célpontjául. Ezt a féle erőszakot általában csoportosan és eldugott helyeken követik el. Talán a három közül a pszichikai erőszak a legrémisztőbb. Az elkövetők társukat hosszú időn át szóban nyíltan támadják. Szándékosan kellemetlenséget okoznak a célpontnak, például kiközösítik az osztályközösségből, baráti körből, más csoportból.

Az erőszakos cselekményeknek, sajnos, rettenetes következménye is lehet. Nem egyszer történt meg, hogy a zaklatott gyermekek az öngyilkosságot választották végső megoldásul. Épp ezért érdemes lenne többször is átgondolni azt, hogy szabad-e, értelmes-e kortársunk vagy akárki más életét keservessé tenni!

Az alábbi videóban Bars and Melody (Charlie 15 és Leondre 13) a gyermekkori, pontosabban iskolai erőszakról énekelnek, épp ezért választottam ezt a videót ehhez a cikkhez. Még a Britains’s Got Talent hideg lelkű sárkánya, Simon Cowell is elérzékenyült a dal hallatán. Nem hiába küldte őket a zsűri egyenesen az élő showba. Gratula, Bars and Melody!

Mi a véleményed?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

RUNNING – meddig szalad szombaton?… /Az ötödik helyig!/ [FRISSÍTVE!]

eurovision_2014

„She keeps on running, running, running                „Most már csak rohan, rohan, rohan
From this crazy life                                                 Őrült élettől,
She keeps on running, running, running                 Míg tud, csak rohan, rohan, rohan
Never sees the light                                                Messze édentől.
I can see the angels standing by your side            Hol van már egy őrangyal, ki óvná Őt,
It’ll be alright”                                                           Hova szaladnál.”

(A Running c. dal refrénje angolul)                         (A Running c. dal refrénje magyarul)

Oké, most tegyünk félre minden fenntartást és ellenérzést az Eurovíziós Dalfesztivál nevű enyhén (enyhén?) giccses dalparádéval szemben. És Kállay-Saunders Andrással szemben is, aki ugyan az erőszakról, mégpedig a családon belüli erőszakról énekel Koppenhágában, miközben őt magát is egy tavaly nyári erőszakos cselekmény miatt vizsgálja a rendőrség. (Az énekes és barátai komoly sérüléseket okoztak egy testvérpárnak a Hajógyári-szigeten, miután szórakozásból hazafelé menet verekedésbe keveredtek.)

Mondom, tegyünk félre mindent és nézzük, azaz hallgassuk csak a dalokat. Abban a nézők és kritikusok is egyetértenek, hogy a Running című dal, amelyet Kállay-Saunders énekel, izgalmas, lendületes, fogós refrénje van stb. stb. De hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a szakállas osztrák nőt (jaj!!…), a nem túl visszafogott (hm!) lengyel leányzenekart, illetve a rettenetes fellépőruhában (brrr!) díszelgő izlandi popzenekart legyűrje, és Bayer Friderikánál, Rúzsa Magdinál, vagy ByeAlexnél (ööö…) is jobb helyezést érjen el – na ez az, amit senki nem tud most tutira megjósolni. (És akkor még nem szóltunk az idei dalfesztiválon fellépő valóban „minőségi” ellenfelekről, az örmény Aram MP3-ról, a holland Common Linnets country-rock duóról, a svéd Sanna Nielsenről, illetve a fifikás hangú német Elaizáról.)

Szóval, kíváncsian várjuk a szombat estét. És, hát igen, drukkolunk Andrásnak. Aki a döntőben az alábbi dallal fog Dánia fővárosában szombaton fellépni.

———————————————————————-

…És eldőlt. Kállay-Saunders András ötödik lett a Running-gal. Ez eddig a második legjobb magyar helyezés. (1994-ben Dublinban Bayer Friderika negyedik lett a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal.) Szépen potyogtak a pontok több országból is (sőt, a pontozás elején több fordulón át vezette is a mezőnyt), de a „toleráns” és még toleránsabb Európa sokkal inkább Conchita Wurstra kacsingatott. Igen, a szakállas osztrák nőre. Aki férfi. No comment. Vagyis de. Egy vicc (az Indexről):

– Miért sír az osztrák nő?
– …
– Mert férfi.

Hát ennyi. (Különben egész jól szavaztak, akik szavaztak! 🙂 )

Szerinted hogy végez majd Kállay-Saunders András Running című dala?

  • Az első öt között! (67%, 8 szavazat)
  • Hátrébb... (33%, 4 szavazat)
  • Az első helyen!!! (0%, 0 szavazat)

Szavazók száma: 12

Betöltés ... Betöltés ...

Örökké fiatalon!

Kaszoja3

Még egy pici és elkezdődik a fiatalság által kedvelt fesztiválok szezonja. Kaszoja Fesztivál (https://www.facebook.com/events/1399605360311953/), Sziget Fesztivál (http://sziget.hu/fesztival), Stuck! Fesztivál (http://www.rockhouse.at/), Tomorrowland (http://www.tomorrowland.com/) stb. Csütörtökön itthon is indul a szezon, mégpedig a Kaszoja Fesztivállal. De miért is érdemes ennyire „bezsongani”?

Néhány éve bukkantam rá a Tomorrowland nevű fesztiválra a YouTube-on. Szeretek utazni, megismerni új helyeket, új embereket és azoknak szokásait, így már néhány videó megtekintése után eldöntöttem, hogy valamikor én is eljutok oda, Belgiumba, a Tomorrowland Fesztiválra. Ami egy elektronikus zenei fesztivál, egy delíriumos álom. Aki ezt megtapasztalja, minden évben vissza akar majd térni ide, Boom városába.

Az első Tomorrowland-et a belga ID&T rendezte meg 2005-ben. Ekkor még csak Push, Armin Van Buuren, Cor Fijneman, Yves Deruyter, Technoboy and CooneCheck lépett fel. 2011-ben 5 nap alatt már 150 000 jegy kelt el, nem kisebb nevek miatt, mint Afrojack, Above & Beyond, Carl Cox, De Jeugd van Tegenwoordig, Fedde le Grand, Ferry Corsten, Sander van Doorn, Swedish House Mafia, Cosmic Gate, Avicii, Faithless, Tiësto, Laidback Luke, David Guetta, Steve Aoki, Kaskade és 2 Many DJ’s. 2012-ben a jegyek egy óra alatt keltek el, 2013-ban pedig ez a rekord is megdőlt, mert bármennyire is furcsa elhinni, de 1 (egy!) másodperc kellett csak hozzá, mert több mint 2 millió ember szeretett volna eljutni a fesztiválok Királyára / Királynőjére, azaz a Tomorrowland-re!

Épp ezért nem is kérdés, hogy minden fiatal egyszer el szeretne oda jutni. 🙂 Lássuk csak az elmúlt három év krónikáját!

2011.

2012.

2013.

(Örökké) Fiatal vagy. Elmennél a Tomorrowland-re?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Algyógy, most már videón is!

Emlékeztek, ugye? SuliJó pályázat, a nyertes (Erdély legösszetartóbb osztálya) a csikys X. C lett, jutalmul mind Algyógyra és környékére utazhattak, sőt még az osztályfőnök is velük mehetett. 😀

Ééés ott nem csak fényképeztek, hanem videóztak is, és most már látható a végtermék, 12 percnyi laza, vidám algyógyozás à la X. C. Bortoș Júlia és Sipos Szilárd munkája. Íme.

Hozzáfűzésed

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Folytatódik a KOZMOSZ!

Carl_SaganCarl Sagan amerikai csillagász Kozmosz című világhírű ismeretterjesztő sorozatát néztük a televízióban hétről hétre az 1980-as évek végén. Sagan lenyűgöző képekkel, szuggesztív magyarázatokkal és (nem utolsósorban) Vangelis varázslatos zenéjével kalauzolta a nézőt az Univerzum közelebbi és távolabbi pontjaira, bemutatva mindazt, amit a világegyetem és az élet keletkezéséről, fejlődéséről, a földön kívüli civilizációk létezésének esélyeiről a tudomány mondani tudott a huszadik század végén. Később az ő regénye alapján készült a Kapcsolat (Contact) című nagy sikerű amerikai film is, amelynek 1997-es bemutatását azonban már nem élhette meg, hosszú és gyötrelmes betegség végén, 62 évesen halt meg.

Most, több mint három évtizeddel később a Fox Broadcasting Company és a National Geographic Channel, részben az egykori alkotók közreműködésével, elkészítette a sorozat folytatását, amelynek címe Kozmosz: utazás térben és időben (Cosmos: A Spacetime Odyssey). Az új sorozat 13 részt tartalmaz, műsorvezetője (narrátora) dr. Neil deGrasse Tyson asztrofizikus, Carl Sagan egykori tanítványa, és jelentőségére utal az is, hogy személyesen Barack Obama amerikai elnök küldött biztató üzenetet a leendő nézőknek. A minden bizonnyal rendkívül látványos Kozmosz első részét március 16-án (azaz ma), vasárnap tekinthetjük meg a National Geographic (NatGeo) tévécsatornán, román idő szerint este 9 órától. Ha lehet, ne hagyjátok ki!

Többet a sorozatról ITT olvashatunk, alább pedig a film előzetesét nézhetjük meg. (Az elején Carl Sagan hangját halljuk, a régi sorozat bevezetőjéből.) Motivációként pedig egy elnöki mottó: „Nyisd ki a szemed, nyisd meg a fantáziád, s a következő nagy felfedezés a tied lehet!” (Barack Obama)

Megnézed a Kozmoszt?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

(Éjjel-)nappal Budapest

Majdnem kétmillió lakos, Parlament, Szent István Bazilika, Állami Operaház, Szépművészeti Múzeum, Margit-sziget, Széchenyi lánchíd és sok egyéb más hallatán egyetlen név, egyetlen város jut eszembe: BUDAPEST. 🙂

Budapest – Európa egyik „legfiatalabb” fővárosa – több mint ezeréves múlttal rendelkezik, sőt Pest és Buda szabad királyi városoknak, valamint Óbuda mezővárosnak, mint lakott településnek története, a homályba vész. Az ellentmondás látszólagos, s abból ered, hogy a három város csupán a múlt század második felében egyesült.

Az alábbi videóban Budapestet láthatjuk légi felvételről. A csodás látványon kívül érdekessége az, hogy nem helikopterről, hanem quadcopterről lett készítve. Mivel helikopterrel repülni Budapest felett kis magasságokban nem lehet, az egyetlen lehetőség eddig a papírsárkány volt. Ami persze nehezen irányítható és csak fényképeket lehetett vele inkább készíteni. A quadcopter viszont olyan, mintha tényleg ott lennél. Mintha tényleg átrepülnél magán a városon. Nézzük csak!…

Véleményed

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

A barátság az, amikor…

Feltette valaha valaki magának azt a kérdést, hogy mi is az a barátság?! Jelen van életünkben, de mégsem biztos, hogy pontosan meg tudjuk határozni, mit jelent igazából.

A pszichológia tanárnőtől azt a házi feladatot kaptuk, hogy minél több, különböző korosztályú embernek feltegyük a kérdést, számára mit jelent a barátság. (A megkérdezett személyek életkora 6-tól 91 évig terjed. Nevük az alábbi idézetekben egyértelműen nem jelenik meg.) Hasonló, illetve egymástól eltérő véleményekre is bukkantam. Lássuk csak!

„A barátság szeretetet és együtt játszást jelent.” (7 éves gyermek)

„A barátság az, amikor új dolgokat próbáltok ki, mint például a nutellás chipset.” (16 éves tanuló)

„Szép dolog, amihez idő kell, hogy kialakuljon… rövid idő alatt viszont nagyon könnyen megszakadhat.” (17 éves tanuló)

„A barátság kölcsönös segítségnyújtást és egymás támogatását jelenti.” (20 éves „naplopó”)

„Barátok már csak képileg vannak, mert mindenki irigy a másikra. Barátság pedig barátok nélkül nem létezik!” (46 éves apuka)

„A barátság jó, a barát a barátoknak vesz sört, például a barátaimat ingyen nyírom meg… amikor jó kedvem van.” (50 éves borbély)

„Sajnos, a barátság nem egy életen át tart, de míg két ember megérti, meghallgatja és támogatja egymást, addig megérte minden pillanatát!” (91 éves dédi)

A válaszokat elolvasva rájöttem, hogy nem korosztálytól, hanem személytől függenek. A több száz véleményből ezek voltak azok, amelyek igazán felkeltették a figyelmemet, ezért gondoltam úgy, hogy érdekes lenni megosztani másokkal is. Lejjebb az ismert Micimackó-dal hallható, látható, amely szerintem tökéletesen illik ahhoz a fogalomhoz, hogy BARÁTSÁG.

P.S. Kíváncsi vagyok mások véleményére is… mint például a tiétekre! Nektek mit jelent a barátság? Szabad hozzászólni! 😀

[KILÁTÓ] Angyalok… vagy fények városa?!

Kalifornia és az USA nyugati részének legnagyobb városa Los Angeles, az „Angyalok városa”, ipari, kereskedelmi, oktatási, kulturális és tudományos központ. Területén i.e. 11000-ben a vadászó-gyűjtögető csumasok és tongvák éltek. Békés életüknek a XVI. században a spanyol hódítók vetettek véget. Miután Franciaország, Anglia és Oroszország is érdeklődött ennek az óriási földnek a területei iránt, a spanyolok megérkeztek és megkezdték Kalifornia gyarmatosítását. Missziók alakultak és a helyi őslakosokat a kereszténység felvételére kényszerítették. A missziók államosítása után az indiánok városokba vagy ranchókba települtek át, ahol nagy szegénységben éltek, himlőjárványok tizedelték őket. Az első világháború idejére az őslakos népesség 95 %-a kihalt. A város benépesítése lassan zajlott, a XIX. század elején csupán 315 lakosa volt, napjainkban pedig eléri a 3 831 868 főt is. Los Angelest napjainkban különböző negyedek alkotják, pl. Hollywood, Westwood, Santa Monica, Malibu és tucatnyi más. E negyedeket célszerű gyalog bejárni és testközelből megtekinteni a több száz filmben szereplő épületeket és utcákat. Csalódni biztosan nem fogunk, mindenkit magával ragad a csillogás, a filmekből jól ismert helyszínek és a sztárvilág közelsége. Szóval, indulunk?

Szóval, indulunk?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...