Lezárult a Neumann–Csiky közös pályázat

Neumann_Arad_sav

Nethuszárok Aradon – ez volt a címe a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium által közösen megtervezett és lebonyolított Határtalanul pályázat második részének. (Az első rész március 2–6. között zajlott le, akkor a csikys X. A osztály és a XI. osztály 4 diákja töltött el négy tartalmas napot Budapesten. Arról ITT olvashatunk.) Ennek keretében március 30.–április 3. között 30 neumannos diák látogatott el Aradra és vett részt a fogadó X. A osztállyal közös programokon, kirándulásokon. A budapesti diákokat Zádori Gabriella magyartanár és Erdős Gábor történelemtanár, a csikyseket pedig Nyári Andrea magyartanár, Muntean Tibor történelemtanár és Ilona János informatikatanár irányította. 

   Tovább…

Megérkeztek a neumannos vendégek!

Hatartalanul_Neumann_Arad_sav

Határtalanul pályázatok heteit éljük a Csikyben. A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziummal közös pályázat már lezárult (a IX. A-sok szomorkodnak is eleget miatta), a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 30 diákja viszont éppen ma, hétfőn érkezett Aradra. A Csikyben (nem is olyan) régi ismerőseik, a X. A osztály diákjai és a XI. A 4 tagja vártak rájuk. 

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója – szubjektív zárszavak Budapest után

Hatartalanul_szubjektiv_sav

Ahogy azt a korábbi hét bejegyzéseiben (itt, itt, itt és itt) világgá kürtöltük, március 2–6. között a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola vendége volt a Csiky Gergely Főgimnázium X. A osztálya, illetve a XI. A osztály 4 tagja. (Sajnos, a X. A-ból Gál Adrián családi okok, Musune Edina pedig betegség miatt nem tudott utazni.) A Nethuszárok című Határtalanul pályázat budapesti részeként izgalmas szakmai és kulturális programokon vettünk részt, de alkalom nyílt hosszú és lendületes fővárosi sétákra, a neumannos diákokkal, tanárokkal való ismerkedésre, no meg a szálláshely környékén található könyvesboltok, antikváriumok, kávézók felderítésére is! 

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója − Március 5., csütörtök – Tűz és víz és projektmunka

Neumann_naplo_csutortok_sav

Minél kevesebb az alvás, annál jobban felfrissülünk nap mint nap a különböző programokon…

Reggeli után, szokás szerint, elgyalogoltunk a buszig, amely elvitt bennünket a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontba, ahol két csoportra (illetve inkább háromra) osztva, választás szerint bebarangolhattuk a Tropicariumot vagy a Csodák Palotáját (a „shoppingolástˮ nagyon kevesen választották). 

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója – Március 4., szerda – Mellesleg a Microsoftnál voltunk!…

Neumann_naplo_szerda_sav

Ma is első célpontunk a Teltház Étkezde volt, ahol a reggelin kívül úticsomagot is kaptunk, mivel eléggé mozgalmas napnak néztünk elébe. Ezután Óbudára gurultunk (pontosabban mi ültünk, csak az autóbusz gurult), a Graphisoft Parkba, ahol (többek között) a Microsoft Magyarország Kft. központja is van. Merthogy oda voltunk hivatalosak. Bizony. A Microsofthoz. Mi, csikysek és a neumannosok.

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója – Március 3., kedd – Információbomba

Neumann_naplo_kedd_sav

Fárasztó Pihentető éjszaka után még fárasztóbb nap következett. A 8 órai reggeli után a múltba utaztunk, Magyarország történelmével ismerkedtünk a Magyar Nemzeti Múzeum falain belül. Először a honfoglaló magyarokról és az államalapításról tekintettünk meg egy kiállítást, majd a múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc (gróf Széchenyi István édesapja) életéről meséltek nekünk. Ezután az 1848–49-es forradalom eseményeihez kötődő részlegre látogattunk el, többek között a vértanúk fejfájának néhány darabját, illetve Batthyány Lajos átlőtt mellényét néztük meg.

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója

Neumann_naplo_hetfo_sav

Még az elmúlt tavasszal hívta meg a Nethuszárok című Határtalanul pályázatban való közös részvételre a Csiky Gergely Főgimnáziumot a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola. A meghívást örömmel elfogadtuk, és alapos előkészítés után, a közös munka első felvonásaként ma, március 2-án végre elutazhatott Budapestre a pályázatban részt vevő X. A osztály 26, illetve a XI. A osztály 4 matematika–informatika szakos diákja.

   Tovább…