Köszönet a támogatóknak

Mikes_hirsav_sav

Több mint egy hete fejeződött be az országos magyar tantárgyverseny, melynek házigazdája Arad és a Csiky Gergely Főgimnázium volt. Hazautaztak a vendégek, a versenyző diákok, a kísérő tanárok. Ki örülve a sikeres szereplésnek, ki csalódottan vagy azzal a reménnyel, hogy jövőre majd jobban sikerül. Mi tagadás, mi szervezők is örülünk a jól végzett munka utáni pihenésnek. Mert megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy vendégeink jól érezzék magukat, itt a szórványban. Igyekeztünk megmutatni Arad és Arad megye kulturális értekeit, és olyan programokat szervezni, hogy emlékezetessé tegyük az itt töltött napokat. 

   Tovább…

„A Tantárgyverseny már a 18. század legelején kezdődött.” Mikes 2016 – díjkiosztó

Mikes_2016_dijkioszto_sav

Elérkezett az idei Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának utolsó mozzanata, a díjkiosztó. Április 20-án 9 órakor vette kezdetét az ünnepség a Jelen Ház nagytermében.

A díjkiosztó ünnepség vendége volt Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, dr. Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Államtitkári Kabinetjének igazgatója, Bognár Levente, Arad város alpolgármestere, Pellegrini Miklós, Arad megye főtanfelügyelő-helyettese, Halász Ferenc, az RMPSZ alelnöke és Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke. 

   Tovább…

Mikes 2016 – Táncházzal zártuk a napot!

Mikes_2016_tanchaz_sav

Április 19-én, kedden a kirándulás, a kiértékelés és a vacsora után hangulatos est várta a versenyzőket az iskola Tóth Árpád termében.

A szabadkai Juhász Zenekar koncertje, illetve Farkas Tamás, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere és táncpartnere, Gál Nóra meghozták a kellő kedvet a soron következő táncházhoz. A koncert és a táncház kezdete között Kințel Alexandra versenyzőt is felköszöntöttük, aki éppen tegnap töltötte be 15. életévét. (Jó, akkor itt is: Isten éltessen, Alexandra! 🙂 ) 

   Tovább…

Izgalom, könnyek, eredményhirdetés, kiértékelés

Eredmenyhirdetes_sav

A Pécskán elfogyasztott ebéd után a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának résztvevői visszatértek Aradra – azonban sokkal nyugtalanabbul, mint ahogy reggel elindultak. Mindenkin látszott az izgalom, a kíváncsiság, a feszültséget szinte érezni lehetett a levegőben. 

   Tovább…

Arad környékével is ismerkedtek

Mikes_2016_kirandulas_sav

Borongós volt az idő április 19-én, kedden 9 órakor, amikor három autóbusz gurult be a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára, hogy a már ott várakozó versenyzőket, a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának résztvevőit a megyeközponton kívülre is elvigye világot látni. Na, nem járták körbe az összes szép helyet, de azokat igen, melyeket látnia kell mindenkinek, aki városunkba érkezik. 

   Tovább…