57 újdonsült felnőtt az iskolánkban – Az idei szalagavatóról, fotókkal, videóval

szalagavato_2017_sav

Egy hűvös, de annál izgalmasabb késő őszi napon került sor a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzős diákjainak szalagavató ünnepségére. November 20-án, hétfőn délután 57 tizenkettedikes diák szimbolikus felnőtté válásának lehettünk tanúi az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
(Sok jó fotó készült, ezeket nem egy, hanem három sorozatban mutatjuk be. – Szerk.) 

   Tovább…

Örömünnep, mérföldkő és előre tekintés – Szalagavató 2017

matura_szinhaz_sav

„Örömünnepet ültök most, és örömünnepet ülünk mi is, akik itt vagyunk veletek: szülők, hozzátartozók, tanárok, diáktársak. Mérföldkőhöz érkeztetek, s ilyenkor az ember elengedhetetlenül visszatekint az addig megtett útra, ugyanakkor előre is néz, az előtte álló pályaszakaszra. 18 év van mögöttetek, számtalan szép emlékkel, sok kedves arccal. Amikor pedig előre tekintetek, csak néhány lépésnyire látjátok határozottan körvonalazódni az utat… a többi bizonytalan. Ez félelemmel tölthet el, de bátorítson benneteket annak tudata, hogy akik itt vannak most mellettetek, nemcsak eddig kísértek el, hanem a továbbiakban is ott állnak majd, hogy segítségül legyenek, ha támaszra, útmutatásra van szükségetek.” Így köszöntötte végzős társait Zsámbok Emese (XI. A) és Pap Dániel (XI. B), a Csiky Gergely Főgimnázium idei szalagavató ünnepségének két műsorvezetője 2017. április 19-én, szerdán este az aradi nagyszínházban. 

   Tovább…

Végzősök, izgalmak, keringő, felnőtté válás – Szalagavató 2016 [Képaláírásokkal kiegészítve!]

Maturandus_2016_sav

Talán a címbéli szavak lehettek 2016. április 5-e kulcsszavai. Ezen a szép, már-már nyárias hangulatú tavaszi napon ismét ünneplőbe váltott az iskola, főleg annak „legidősebb” része. Mint mindig, ezúttal is nagy készülődés és sok-sok próba előzte meg a tizenkettedikesek szalagavató ünnepségét. (Erről sok jó fotó is készült, melyeket alább két sorozatra osztva tekinthetünk meg.) 

   Tovább…

Új év, új végzősök, új szalagavató

maturandus_2015_sav

2015-öt írunk egy napsütéses csütörtökön, április 30-án. Az iskola felbolydult, a szervezők a maximumot próbálják kihozni a még körülöttük uralkodó káoszból, a végzős diákok, az est fénypontjai pedig igyekeznek mindent mesébe illően véghezvinni. Az ünnepség 18 órakor kezdetét veszi, de a Ioan Slavici Klasszikus Színház ajtaján még azután is sorra érkeznek a büszke szülők, rokonok és barátok. 

   Tovább…

Szalagavató 2015 – fényképes ízelítő

Szalagavato_2015_elozetes_sav

A szalagavatóval kapcsolatos feladatát ma este Csomós Roli szerkesztő társunk végezte el a leggyorsabban, alig két órával az esemény vége után már át is küldte a fotóiból készített válogatást. Ezért az ő sorozatát mutatjuk be fényképes ízelítőként a Csiky Gergely Főgimnázium április 30-i szalagavató ünnepségéről, amelyet idén is az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban szerveztek meg. 

   Tovább…

Maturandus bál a Jelen házban

Matura_bal_sav

A színházi ünnepség után (április 24., szalagavató) a szórakozás következett. Erre a Jelen házban került sor. A végzősök és a tanárok koccintottak a felnőtté válásért, a tizenkettedikesek előadták még egyszer a keringőt, majd kezdődhetett a bál. Közben viszont hat titkos zsűritag figyelte árgus szemekkel a végzősöket, hogy a fiúk kigombolják-e ingüket, részt vesznek-e a táncban, a lányok levetik-e cipőjüket a táncoláshoz és más hasonló apróságot, ami alapján kiválasztották a bálkirályt és a bálkirálynőt, illetve ezek két udvarhölgyét és két lovagját.

A torta sem maradhatott el, amit a diákok énekléssel és tánccal fogadtak. Majd következett az est fénypontja: a bálkirály és a bálkirálynő megválasztása. A (titkos) zsűri Sarusi Boglárkát választotta bálkirálynőnek, Varga Márkot pedig bálkirálynak. Az első udvarhölgy Mátyás Enikő, a második Pelle Nóra lett. Az első lovag Bitai Olivér, a második pedig Tar Adolf lett. És még ezzel sem ért véget az est, a buli éjfélig folytatódott. 

A szalag elválaszt, leválaszt és összeköt – SZALAGAVATÓ, 2014. [Videóval frissítve]

Szalagavato_2014_sav

Röpke záporokkal teli napon került sor az idei szalagavató ünnepségre, amely szokás szerint a Ioan Slavici Klasszikus Színházban vette kezdetét április 24-én, délután 6 órakor. 86 végzős diák felnőtté válásának ritusát láthatták szülők, rokonok, tanárok, szervezők.

A rendezvényt az iskola néptánccsoportja nyitotta meg egy pörgős marosszéki tánccal, majd a két műsorvezető, Kis Zsuzsanna (XI. A) és Pálfi Kinga (XI. C) vette át a helyet a színpadon. Köszöntötték a jelenlévőket, köztük Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét is. A bemondók a tizenegyedikesek nevében szóltak a végzősökhöz, köszönetet mondtak az együtt töltött évekért, és a felnőttéválás fogalmát elemezték. „A szalag, amelyet ma feltűzünk, felnőtté válásotokat jelképezi. Hadnagy Éva igazgatónő a múltbéli szalagavató ünnepségeket idézte fel, majd jókora adag útravalóval pakolta meg a végzősök képzeletbeli zsákját a nagybetűs élethez. „Ne felejtsétek el, és tiszteljétek ezt az iskolát minden hibájával együtt, mert legszebb éveiteket töltöttétek itt, és ez a kilencven éves épület őrzi és megőrzi legféltettebb titkaitokat is. Az iskola és a közösség, amelyben felnőttetek, irányt szabott, és értékrendet adott. Olyan értékrendet, amely segít nektek megtalálni a helyes utat, segít megkülönböztetni a jót a rossztól, a helyest a helytelentől. Biztonságot nyújtott és nyújt, ha bíztok benne.”

Dr. Kovács Gábor következett, a Csiky volt diákja, aki 2002-ben esett át a szalagavatáson. Akkori élményeit elevenítette fel, és szintén tanácsokat adott a végzősöknek és szüleiknek.

A mikrofont Păcurar Ariana (X. A) vette át, Bódi László (Cipő) Ég és Föld között című dalát adta elő saját feldolgozásban. Következett az iskola társastánc csoportja, amelynek tagjai Erdélyi Kinga összeállításában tangóztak. A XII. D osztály gazdasági profiljához hű színdarabot mutatott be Elfuserált főnökcsere címmel, amely egy vállalat főnökcseréjével járó gyökeres változásokat mutatta be tömören és humorosan. Zámbori Renáta (XI. A) összeállításában latin és standard táncok egyvelegét adták elő a XI. A osztály tanulói. A hagyományokhoz híven Erdei Emese csikys mazsorettjei is jelen voltak e rangos eseményen, ők egy különleges előadást produkáltak Loreen Euphoria című dalára. Ezután ismét Păcurar Ariana énekelt, ezúttal a Búcsúdal című számot adta elő, és a közönség nagy tapssal köszönte meg a fellépését. A produkciók sorát Pálfi Kinga zárta egy szavalattal; Márai Sándor Füves könyv című művéből adott elő egy részletet.

Következett az est fénypontja, a szalagok feltűzése. A bemondók még egyszer szóltak a tizenkettedikesekhez, és a szalag szimbolikus jelentéséről beszéltek. „Több jelentést hordoz, mint minden szimbólum. A szalag elválaszt, leválaszt, és összeköt. Összeköt titeket egymással és az iskolával. […] A feltűzendő szalag tehát arra figyelmeztet, hogy ne hagyjátok magatokat, hozzátok meg a saját döntéseiteket, tűzzétek ki a magatok céljait, különben elvesztek… A lila szalagokat először az osztályfőnökök kapták meg, majd sorrendben a XII. A osztályosoknak Maxim Andreia, a B-seknek Lehoczky Attila, a C-seknek László Anett, a D-seknek Erdei Emese és végül az E osztályosoknak Gerebenics Mihály tűzte fel a szimbolikus szalagot egy-egy szál fehér rózsa kíséretében.

Az estét a végzősök keringői zárták, a színes ruhás keringőt Maxim Andreia, az azt követő fehér ruhás keringőt pedig Erdei Emese koreografálta. A színpad kiürült, a székek és páholyok is lassan megüresedtek, a szórakozás a Jelen Házban folytatódott, ahol bálkirálynőnek Sarusi Bernadett Boglárkát (XII. A), bálkirálynak pedig Varga Márkot (XII. A) választották meg.

A végzősöknek további sok sikert és szerencsét az életben, a támogatóknak és szervezőknek nagy köszönet a rendezvény létrejöttéért! „Ezer szépet ígér a holnap, mosolyogva nézz a jövőbe hát!” (Krúdy Gyula)

[Fotó: Bacsilla Sándor, Bortoș Júlia, Csomós Roland, Ilona János] 

És találtunk egy videót is, Zoller Zoltán munkáját, amelyen a műsor végi két keringő látszik. Ugye, nem baj, ha ezt is közzétesszük itt? Így akik nem voltak, nem lehettek ott, azok is beleérezhetnek egy picit a szalagavató hangulatába. Íme:

Tetszett az idei szalagavató?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...